|
Sajtófigyelő
2023.02.08. Megvolt a sztrájk (megint), hogyan tovább (újra)? (videóval) Évek óta zajlik - hol nagyobb, hol kisebb intenzitással - az oktatási tiltakozás. Mit tanultunk az elmúlt évekből? Számtalan eszközzel igyekeztek pedagógusok, diákok és szülők is felhí... (Forrás: 444.hu) --
2023.02.08. Sokat \"gépezik\" a gyerek? Szülői kisokos készült \"A biztonságosabb internet felé az első lépést a szülő teheti meg, ha beszélget gyermekével a témáról. Megtalálni a közös hangot, feltenni az első kérdést azonban nem könnyű feladat... (Forrás: Infostart) --
2023.02.08. Majdnem minden második gyerek találkozott már 18+-os tartalommal az interneten A Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli megbízásából készült felmérés megerősítette, hogy már a 7–12 évesek is aktívan használják a közösségi médiát, pedig egyes platformok... (Forrás: hvg.hu) --
2023.02.07. Intenzív szülősködés: a gyerekek nem lesznek boldogabbak tőle, az egyenlőtlenségeket viszont biztosan fenntartja A gyereknevelés a 21. században nem magánügy, hanem képzett szakemberek felügyeletére bízott társadalmi tényező. És bár a gyereknevelés pszichologizálása már a 19. század végén elkezd... (Forrás: Qubit) --
2023.02.07. Óriási érzelmi és anyagi terhet ró a családokra az intenzív gyereknevelés, de ha nem tesznek meg mindent a gyerekük jövőjéért, senki más nem fog A gyerekközpontúsággal is összeköthető, hogy a gyerek jövője, sorsa ennyire fontos lett. A neoliberális szemléletben ez egyfajta befektetés is az államok részéről, hogy később minél... (Forrás: Népszava) --
2023.02.07. Tiltakozások a közoktatásban: honnan jövünk, merre tartunk? Ha még sokáig tiltakozunk, megoldhatjuk a közoktatás problémáit? Miért nem sikerült eddig elérni a céljainkat, és mit csinálhatnánk másképp? Sokan keressük a választ ezekre a kérdésekre... (Forrás: Szülői Hang) Címkék
agresszió
civilek
család
digitális nemzedék
együttműködés
erkölcs
esélyegyenlőség
esélyek
felelősség
film
filmklub
generációk
gyerekek
gyermekvédelem
hátrányos helyzet
IKT
integráció
irodalmi mű feldolgozása
iskola
iskola és társadalom
kapcsolatok
kommunikáció
konferencia
konfliktuskezelés
kreativitás
kutatás
könyvajánló
közösség
módszerek
OFOE
oktatás
oktatáspolitika
osztályfőnöki szerep
pedagógia
pedagógus
pedagógusok
pályázat
rendezvény
szabályok
szakmai szervezet
szülő
szülők
tanulás
tanár-diák kapcsolat
tehetséggondozás
társadalom
történelem
verseny
virtuális kongresszus
ünnep |
||||
|
Nagyon jó a kérdés!
Még hányat? Sőt eddig hányat tett tönkre? És mi van azokkal, akik nem csinálnak ilyen nagy tüneteket a külvilág felé? Némán szenvednek csak, és a titkaikat soha senki nem is észleli! Ebben dolgozom, de a terepen végzett munkám során sem mindig lehet észlelni az igazi családi meghatározottságot.
De sokat utazom vonattal. Ezen utazásaim során gyakran kapok szeletet egy-egy család életéből: a peronon állva, a fülkében, váróteremben. Az a fajta kommunikáció: beszéd, gesztus, mimika, mozdulatsorok egy milliőt vetítenek elém. Elborzaszt már csak az is, amikor egy göndörfürtű 4-5 éves kislány Márianosztráról énekel, gyönyörű hangon. biztos, hogy nem az óvodában tanulta, de akkor milyen lehet az otthoni szocializáció. Mi az érték, mi még az elfogadott magatartás az ilyen családoknál? Mi lehet vajon az, ami már nem? Igen, jó lenne erre valami nagyon jó eszközt találni! Igen a szegénység csökkentését, a kiábrándultságból a jövőbe vetett hitet visszaadni. A szegénységi csapdákat kikerülő megoldásokat kitalálni. A szegénységi kultúrát fel kellene számolni! Az iskolarendszer és a nagyon laza szociális háló ehhez gyenge és több helyen lyukas is.
Nemrég azt kérdezte tőlem valaki, akivel már jó ideje ismerjük egymást, hogy nem unom még, hogy ennyi éven át beszélek a gyermekszegénységről, a "lyukas hálóról" ahogy írod, Csilla. És, hogy van e eredménye, értelme, mert változás nem nagyon látszik…
Hát tényleg nem sok. A döntéshozók szintjén semmi, a szakma szintjén a hasonló problémákkal küzdőkkel való együttgondolkodásban igen (bár mire megyünk vele?), és némi társadalmi figyelemfelhívásban, odafordulásban, segítőkészségben igen.
Az a baj, hogy a pozitív változások a tüneti kezelésre, megerősítésre fókuszálhatnak, ami persze az egyén szintjén nagyon fontos, de az okokat nem szünteti meg.
Jó lenne, ha ezen a szinten is változhatna valami. De hogyan? Mikor tudjuk végre elkezdeni a lyukak befoltozását?
Nem is értem hogyan lehetne megunni. Elkeseredni, bosszankodni azt lehet. Együttérezni, érezni a tehetetlenséget, azt lehet. Beleunni a papírmunkába, a módszertani fölösleges adminisztratív intézkedésekbe, azt lehet. Magyarázkodni olyan személyeknek, akik a szakmai hierarchiában fölöttem állnak és számukra rém egyszerű minden papírból, amit én ÚTÁLOK: na ezt unom! Sőt unom a kompetenciahatáromat és azt is, hogy mások ebben a rendszerben nem is biztos, hogy ismerik a sajátjukat.
Azt hiszem az én szakmám is erős megújításra szorul, de legtöbbször adminisztratíve és szankcionálva újítanak itt, na ezt is unom!
A kérdés az, hogy van-e ma az országban olyan intézmény,egyesület, alapívány aki-ami (állami vagy más) felkészült, és megvannak az eszközei, hogy ennek a tininek a problémáit felismerje, s megtalálja a számára kivezető utat.És persze nem mellékesen, akar is tenni ezért a lányért.
Igen minden élet drága és mindent meg is kell tenni egyért is,amit csak tudunk. De: én hasonlót tudnék írni egy fiúról. ezek csak azért tűnnek egyedinek, mert ritkán publikáltak. Szerintem a gyermek szocializációja már prenatálisan megkezdődik. Ha van is közösség, aki segíteni akar, de hány helyen legyen egyszerre? és folyamatosan? honnan találnak erre forrást? Vagy program szerűen pályázati pénzekből, amiknek soha sincs kifutása?
Intézmény, egyesület: hová gondozod vissza, vagy elszakítod teljesen a gyökereitől? Nem is tudom mire gondolsz.
Arra, hogy a nincs biztosan nem megoldás.Arra, hogy az általam is olyan sokszor emlegetett "felteszem a kezem" kihátrálás. Arra, hogy talán nem minden bentlakásos nevelőintézet kriminalizált. Arra, hogy vannak közöttük jók. Kisközösségekre, akik súlyosabb – mondjuk drogfüggő fiatalokat is kihúznak a zsákutcákból. Elkötelezett és remekül dolgozó nevelőszülőkre. Arra, hogy 14 évesen a szocializáció már valóban aligha alakítható, de az életből még hátravan sok-sok évtized. Ilyenekre gondolok.
Igaz: nem megoldás nincs és hátra is van még sok-sok évtized, csak illetékesség van a nevelőintézetbe bekerülés jogcímén és még régiókon belül is fehér foltok kisközösségek és nevelőszülők terén.
Tisztelt Ritók Nóra Asszony,
a nyomorszéle blogot szoktam olvasgatni, annak alapján találtam ide.
Eddigi írásaival kapcsolatban szeretném kifejezni, hogy minden tiszteletem az öné, hogy egy ilyen témát felvállal, amihez képest Don Quijote harca egy eredményes, határidő előtt lezárható projektnek tűnik.
Még egyszer: maximális tiszteletem, és kívánok önnek ehhez a harchoz erőt, kitartást és sok támogatót.
Kedves István, köszönöm a megerősítést, és ezt a remek hasonlatot is…ha megengedi elraktározom magamban, és alkalomadtán használom…
Sokszor én is így érzem, de aztán mindig továbblendít valami. Muszáj csinálnom. Nem tudok kívül maradni.
Kérem írjon néha, és ossza meg velem a véleményét, akár itt, akár a blog levelezésében.