53. esélyegyenlőségi napló

„(Jobb felől üt) nekem fütyöl, (Bal felől üt) s nekem fütyöl”¹

Biztosan sokan felismerik Arany János: A fülemile című versének sorait. Ez jutott eszembe, látva, megtapasztalva a törvényi ellentmondásokat, melyek lassan feloldhatatlan feszültségeket teremtenek a szegregációhoz kapcsolódva.

Vagyis feloldhatókat, de lassan már csak a versidézetben megfogalmazott módon.

Mert nem lehet mindkét oldalra kacsintva megoldást nyújtani. Már nem lehet.

A demokrácia egyik nagy vívmánya a szabad iskolaválasztás egyúttal a demokráciát aláásó kirekesztő, szegregált oktatási formák kialakulását, majd elterjedését vonta maga után. A társadalmi csoportok közötti szakadék mélyítésének mára az oktatás lett az egyik leghatékonyabb eszköze.

Mindenhol feszülnek az ellentmondások. Az egyházakon belül is, mert nem lehet úgy gyakorolni a vallást, hogy miközben a Biblia tanításának megfelelően a szegények segítéséről beszélnek, az iskoláikat nem nyitják meg előttük.

Az egyház oktatási integrációhoz való viszonya úgy tűnik, kétféle: vagy szegregált iskolákat hoznak létre, külön a cigányoknak, vagy szegregáló hatásúakat, vagyis „fehér”egyházi iskolákat, melyek mellett a település állami intézménye a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek kizárólagos iskolájává válik.

Próbálják persze becsomagolni ezt a szegregált iskolák esetében a roma szülők vallásos elköteleződésébe, ami miatt ők ragaszkodnak az egyházi iskolához. A szegregáló iskoláiknál pedig azt kommunikálják kifelé, hogy mehetne cigány is a „fehér” egyházi iskolába, nincs onnan ő sem kizárva, de közben a helyi közbeszédben minden lelepleződik, a valódi szándék nyilvánvalóvá válik: ezek az iskolák cigánymentesek.

Bárhova megyek az országban, mindenhol panaszkodnak az állami iskolák pedagógusai: ahol van állami és egyházi iskola is, ott az egyháziak ledobják a nyakukból az integráció nehéz terhét, a szülők pedig a jobb iskola mellett döntenek, ami nyilván az egyházi a válogatott gyerekeivel, és a több állami forrást használó oktatásával. És valljuk be, ezeken a településeken az állami iskola a rosszabb, hiszen a központosított oktatás nem tud megbirkózni az integráció problémájával. Pláne, hogy évről évre több HHH, BTM, SNI gyerek kerül hozzájuk. Mert az csak oda kerülhet. Az államiba. Hallottam olyat is, hogy az egyházi iskola kivette az alapító okiratából az integrálható SNI-sek oktatását, hogy ne kelljen felvennie azokat a gyerekeket. Ők menjenek az államiba. A körzetibe. Ahol kötelező foglalkozni velük.

A folyamat pedig már önmagát gerjeszti. Minél szegregáltabb az állami iskola, és minél probléma-mentesebb gyerekekkel dolgozik az egyházi, annál erősebb a szülői igény az utóbbi iránt. Persze nem a cigány szülők részéről, akiknek az érdekérvényesítési képessége minimális.

Nos, hát ebben a helyzetben esélyteremtő oktatásról, roma stratégiáról beszélni – egyhén szólva – ellentmondásos.

És nem megy már tovább semmi. Az EMMI lépései, pl. hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak antiszegregációs terv elkészítését, meg antiszegregációs referens alkalmazását teszi kötelezővé, ilyen körülmények között értelmezhetetlen, fölösleges látszat-intézkedésnek tűnik.

Most különösen tapasztalom ezt az ellentmondást az egyik közeli kisvárosban, ahol a KLIK nem engedélyezte a szegregált kislétszámú első „C” osztály indítását az állami iskolában. (Ami egyébként sokfele az országban máig bevett gyakorlat.) A település reakciója erre az egyházi iskola alapítása lett, hiszen – ha a szülők akarják – ezt a törvény lehetővé teszi, És akarják, hogyne akarnák. A szándék nyilvánvaló, hiába hangzik el más a kifelé irányuló kommunikációban, a településen belül mindenki tudja és hallja a valós célt. Nehéz persze nyíltan meghatározni, hogy mitől lesz az egyházi iskola jobb, mint az állami anélkül, hogy ne szólnák el magukat: ott nem lesz olyan gyerek, aki hátráltatja a többit.

Ezek után azt kérdezem: minek a KLIK-nek antiszegregációs terv, mikor eszköztelen a települések egyházi iskoláinak szegregáló hatásával szemben? Amit a törvények lehetővé tesznek, azt meg fogják lépni, terv ide, vagy oda.

Azt hiszem, ennek az ellentmondásnak a feloldása nem tűr halasztást. A veszély óriási, mert a szegregált iskola hatása, az onnan kikerülő, „maguk között” szocializálódott gyerekek, akik ott maradnak a településen, a közmunkán, mert másra esélytelenek, olyan jövőképet rajzolnak elénk, amibe jobb bele sem gondolni.

Megoldást kellene keresni végre! Nem lehet két, ellentétes álláspontot képviselnie az állami rendszernek. Nem lehet tovább húzni az időt! Lassan az utolsó utáni pillanat is elmúlik.

L. Ritók Nóra

¹Arany János: A fülemile