57. esélyegyenlőségi napló

Társasjáték verseny¹

Régóta készültünk erre az eseményre. Évekkel ezelőtt megfogalmaztuk már, hogy jó lenne egyszer egy ilyen, sőt, nem is egyszer, csináljunk inkább sorozatot. Aztán tervezgettük is sokat, de egészen szombatig nem valósult meg. Végül azonban valóság lett, a táborban meg is rendeztük a háziversenyt, a győztesek pedig tegnap útra kelhettek.

Ha mindent beleszámítunk akkor körülbelül 10 órát töltöttünk utazással, ami már önmagában izgalmas olyan gyerekeknek, akik ritkán jutnak el messzire hazulról. Érdekes volt a vonatozás, a pályaudvar, a villamos, a mozgólépcső, de olyan is volt, aki először metrózott. A program fókusza azonban maga a verseny és a találkozás volt, erről pedig – hogy senkit és semmit ki ne felejtsünk – itt egy rövid fb-bejegyzés az Indahouse Hungary oldaláról:

Varázslatos napunk volt ma! A TanodaPlatformnak és a Norvég Civil Támogatási Alapnak hála 6(!) szervezet gyerekei találkozhattak ma Budapesten és mérhették össze tudásukat 5 társasjátékban és fociban! A pécsi Élmény Tár Tanoda, a szegedi Motiváció Műhely, a Toldi Tanoda, a Regionális Waldorf Gimnázium, a Cfcf Alapítvány és a perei Indahouse Hungary összesen 57 munkatársa, önkéntese és tanulója vett részt a programon! A Waldorf Gimi volt a házigazdánk, nagyon szépen köszönjük! És nagyon-nagyon köszönjük minden felnőttnek és középiskolásnak, akiknek az egész napos odafigyelésének hála semmi baj nem történt és mindenki euforikus hangulatban térhetett haza!

Még mielőtt belefognánk a dicsekvésbe, nézzük meg, miért is volt fontos számunkra ez az esemény. Hiszünk abban, hogy a tanodai munka egyik fontos eleme, hogy minőségi találkozásokat szervezzen gyerekek között, jelen esetben: falusi és nagyvárosi tanodások és fővárosi waldorfosok között. Egy ilyen eseményen, ahol a közös játék, az egymás elleni verseny a keret, számos – például az integráció szempontjából – fontos momentum jelenhet meg. A legfontosabb cél számunkra az volt, hogy ilyen környezetben élhessék meg srácaink saját hozzáértésüket. Évek óta játszunk társasjátékokat, tudjuk, hogy többen nagyon ügyesek, hogy sokféle játékot ismernek, hogy minőségi partikra képesek számos játékmechanizmusban. Ezt a tudást azonban eddig egymásnak és nekünk, önkénteseknek, pedagógusoknak tudták csupán megmutatni, itt volt tehát az ideje, hogy kortársaikkal is megmérkőzzenek.

Aki ismeri a munkánkat pontosan tudja, hogy a társasjátékok kapcsán a tehetséggondozás, a verseny vagy az edzés kulcsszavak mennyire ritkán kerülnek elő. Az a fajta társasjáték-pedagógia, amivel mi foglalkozunk nem erre épül: sokat játszunk, sokfélét. Jellemzően nem mi tanítjuk a gyerekeket, hanem maga a játék. Az egymás után lejátszott partik, az értelmezett eredmények, a változtatások vizsgálata vezet fejlődéshez, mi ezt elég puhán támogatjuk: saját játékunkkal, egy-két szóval, a játékok kiválasztásával. A verseny most is eszköz volt csupán, egy motiváló helyzet, újfajta játékélmény biztosítása. A háziversenyen is azt díjaztuk, aki több napon át, többféle játékban tudott jól szerepelni, tehát az mehetett a budapesti döntőbe, aki a legkiegyensúlyozottabb volt. Így fordulhatott elő mindkét korcsoportban (alsós-felsős), több versenyszámban, hogy nem az utazott, aki adott játékban a legjobb volt, de így is csodálatos eredmények születtek.

Mindenki két játékban mérethette meg magát, ez négy gyereknél, két korcsoportban (12 év alatt ill. fölött) 6 lehetséges győzelmet jelentett (volt, amikor egymás ellen játszottak toldiak). Összesen nyolc dobogós helyezést szereztünk, ami azt jelenti, hogy mindig az első háromban végeztünk. Nézzük az eredményeket, kivételesen nevekkel:

• két első hely: Kolis (10) Gyümiben, Dani (15) Kalahában;
• négy második hely: Frici (8) Nincs kegyelem!-ben és Kalahában, Dani Nincs kegyelem!-ben, Norbi (16) Kalahában;
• két harmadik hely: Kolis Kalahában, Norbi Gyümiben.

A győztesek nyertek az adott játékból egy példányt, a csapat pedig a tanoda számára egy Splendort. És hát mindenki óriási élményeket, hiszen a sok nehézség és iskolai kudarc mellé nagyon fontos, hogy büszkék lehessenek magukra. Nagyon jó volt hallgatni már az odaúton a magabiztosságot, mert hogy ők sokat játszanak, meg fognak verni mindenkit. És reálisan értékelték az eredményeket is, miközben belátták, hogy bár nem nyertek mindenben, azért ez így mégiscsak nagyon szép lett. A 8 éves srác és a 10 éves lány még az iskolai pályafutásuk elején járnak, az alapítványi komplex munkának, és kiemelten a művészeti óráknak valamint a tanodának (is) köszönhetően egyelőre jó úton járnak. Velük korán kezdtük, még idejében megkapták azt a támogatást, ami segíthet a hátrányok leküzdésében. A munkánk során pontosan látszik, hogy minél korábban kezdjük, annál több az esély, annál többet tehetünk. Például ez a verseny is gyönyörűen megmutatta, hogy micsoda lehetőségek rejlenek bennük, ha 8 ill 10 évesen egész napos utazgatás közben órákra képesek koncentrálni játékokra, társakra és a 12 éven aluli korcsoportban ilyen kiemelkedően tudnak teljesíteni.

És ott a 15 és a 16 éves fiú, magántanulóként, tele iskolai kudarcokkal, küszködve a nyolc osztályért. Ők, akik órákat ülnek hihetetlen komplex játékok fölött, akik megnyerték a háziversenyt, ami az ügyesség mellett a kitartásra épült leginkább. És akikről szintén elmondható, hogy egész napos utazgatás közben képesek voltak annyira koncentrálni, hogy nyerjenek vagy dobogón végezzenek minden versenyszámban, ahol elindultak. Az oktatási rendszer nem tudott mit kezdeni velük, nem szereznek szakmát, nem szereznek érettségit. Nem lesz könnyű dolguk. Nehéz megérteni, hogy olyan gyerekek, akik képesek több mint 100 társasjáték szabályának és mechanizmusának megértésére és elsajátítására, akik képesek órákon át egy helyben ülve koncentrálni, miért ne lehetnének sikeresek az iskolában.

Nehéz megérteni, de a válaszok azért rendelkezésünkre állnak. Viszont most koncentráljunk az örömre és legyünk büszkék. Köszi srácok!

¹Erdeti megjelenés a Ped2 blogon: Toldi Tanoda