Szabad a buktatás!

2 üzenet

1. csilla szerint:

   2010.09.23. 20:40

   Kedves Nóra!
   Nagyon szíven talált ez az új írásod is!
   Nincs olyan nagy tapasztalatom a cigány gyermekek nevelésével mint neked, de:
   a mélyszegény, alulszocializált, aluliskolázott, majdnem, hogy analfabéta szülők gyermekeitől, a fenntartó által megvont napközi,(Ha nem küldi vissza az igénylőt a szülő kitöltve, határidőre, akkor nem igényel napközit, tehát lehet csökkenteni a napköziscsoportok számát, vagyis csak a dolgozó szülők számára nyitunk napköziscsoportot) a családvédelmi törvény 2007-es rendeletmódosítása: gyermeknevelési támogatásban részesülő (MÁK által folyósított ellátás, anyasági köznyelven) szülők gyermekei számára a délutáni óvodai ellátás, iskolai napköziotthonos ellátást törvényesen meg lehetett tagadni. Kicsi településemen, ahol élek és óvodavezetőként dolgoztam, még a MÁK ügyintézője ki is jött (100 km) és ellenőrizte, hogy óvodámban az alvó gyermekek név szerint és a felvételi mulasztási napló szerint nyilván tartott szüleik státuszát, ennek értelmében 1 gyermektől, időarányosan vissza is vonták a gyermeknevelési támogatás időarányos részét. Pánikszerűen vitték el anyukák az óvodából a gyermekeiket a fenntartó pedig egy csoport bezárásáról határozott képviselő testületi ülésen. (vonzata dolgozói létszámban: két óvónő, egy takarító, egy gyógypedagógiai asszisztens elbocsátása) Maradt 4 óvónő, három dajka 70 gyermekre. Egy kis közösség demokratikusan megválasztott képviselő testülete kimondhatta számomra a végítéletet: a gyerek nem fog enni otthon, nem lesz rá meleg télen, nem az a cél, hogy szocializáljuk: tiltottunk, szankcionáltunk, büntettünk: még őket pénzben, szellemi gyarapodásuk lehetőségében pedig konkrétan korlátoztuk, a nagy integráció jegyében.
   Veszekedtem MÁK igazgatóval, aki közölte, hogy nem törvényalkotó, hanem jogalkalmazó a hivatala. Akkoriban úgy éreztem magam, mint egy donkihóte, egy zsandark.
   Ma sem jobb a helyzet családgondozóként. Látom a gyermekvédelmi rendszer elemeinek sablon szerű működését, az adminisztrációnak eleget tevő, helyes iktatószámot használó gyámügyist, gyivist, nevelőszülői tanácsadót. Találkozom és vagy telefonon hallom, hogy megkérdőjelezik szakmai hozzáértésemet az oktatáshoz, gyógypedagógiához. De nem ez a baj! A baj az, hogy általam, rajtam keresztül azokat az embereket, gyermekeiket és azok jogát a tisztességes élethelyzetekhez kérdőjelezik meg, akiknek esélyt kellene adnunk mindannyiunknak és törvény adta kötelességünk lenne nem papíron, hanem emberségből, hivatástudaté. Ez nem emberség, nem pedagógia, nem oktatáspolitika, hanem cinizmus.
   Nem kell ma Magyarországon cigánynak lenni ahhoz, hogy valaki mélyszegény legyen: két hónap jövedelemkiesés, meg nem ítélt közgyógyellátás, lakásbiztosítás nélküli viharkár, árvíz, belvíz. Évek, évtized kell egy családnak mire visszakapaszkodik, ha tud, és addigra felnőtt lesz egy generáció és motiválatlanul, önhibáján kívül benne lesz egy őt nem támogató rendszerben. És újratermeli önmagát a mi segítségünkkel (oktatásirányítók, pedagógusok, szociális, gyógypedagiai ellátást biztosítók).
   Gyönyörűség az életemben: kapcsolattartási ügyeletet tartok, egy családból kiemelt nevelőszülőhöz elhelyezett másfél éves gyermek és apukája számára. Apuka a szomszéd településről (9 km) kerékpárral jön, és hozza 7 éves kislányát, akinek gyámja nagymama, mert a szülők fogyatékosok. Volt óvónőként filctoll, zsírkréta, marokkréta, tükör, rajzlap, ragasztó, olló, festék, játékok szükségességét fontos eszköznek tartom. Több, mint egy éve vagyok kapcsolatban így a "családdal". Apukával és gyermekeivel az ábrázolás a közös hang megindítója.
   mindig van egy közös alaphang, mint a zenében. Miért nem találjuk meg?

   Válasz
2. L. Ritók Nóra szerint:

   2010.09.24. 22:37

   Kedves Csilla, megértelek, jobban, mint hinnéd. Azt hiszem, a legnagyobb problémát nem a cigányok jelentik nekem, hanem az az intézményrendszer, aminek a munkája lenne a problémák megoldása, azok az ügyintézők, akikből kihalt az emberség, csak az aktákig, az ügyekig látnak, és nem a jobbítás szándéka, hanem a határozatok legyártása jelenik meg fontos tevékenységgként. Azt hiszem, órákat tudnánk egymásnak mesélni….és, tudom nem vigasz, de én is voltam már még határozatban is „laikus” magát „segítőnek tartó” valaki, akinek nincs joga beleszólni a nagytudású hivatalok dolgába….De azt hiszem, ha már mi sem szólunk bele, akkor még nagyobb baj lesz….

   Válasz