Érdekes megközelítésben hallhattam egy OSI rendezvényen, Brüsszelben a problémamegoldás gátjairól. A Grassroots projekt keretében nyolc ország civiljei egyeztetették tapasztalataikat , ki-ki a saját, legnagyobb integrációs problémájával kapcsolódva a programhoz. Roma, bevándorló, vagy éppen más vallású csoportok integrációjáról volt tehát szó.
Azt már én is régóta érzem, többször írtam is már róla, hogy a problémák mélyére nem igazán akar lemenni senki, mindenki próbál gyorsan, kevés energia befektetéssel eredményt felmutatni, ezért leggyakrabban csak adminisztratív módon, vagy maximum a felszínt megkapargatva teljesülnek az elvárt célok, igazi megoldást sosem nyújtva, álságos eredményeket felmutatva, eljátszva a sikert, eltusolva a bajt.
Sokszor láttam, és látom, hogy a roma integráció, az oktatásban is, ezen a ponton áll, csúsztat, hamis képet fest. Az is gyakori jelenség, hogy túlhangosítja az iskola egy-egy gyerek sikerét, azt sugallva, nincs semmi probléma, sőt… miközben százakkal nem történik semmi. A hazugságokban sok dolog rejtve marad, aztán csak nézünk, hogyan lehetnek analfabéta fiatalok a 21.században!?
Nem térképeződik fel a baj, amiben sokak felelőssége van, leginkább az a jellemző, hogy a problémáról, a kudarcokról nem szívesen beszél senki. Ha valaki mégis feszegeti, akkor a szereplők másokat hibáztatnak mindig, a gyerek, a szülők az iskolát, óvodát, önkormányzatot, családsegítőt, ők pedig a szülőket, a családot, a kortárs csoportot, ha nincs más, akkor legalább egymást. A baj pedig marad, a problémák sokasodnak, egészen addig, amíg a helyzet már nem tartható tovább.
Mindenre képesek vagyunk a sikerért, és azoknak a gondoknak a szőnyeg alá söpréséért, amelyekkel szemben eszköztelenek vagyunk. Elnézzük a hiányzást, a kompetenciamérésen csúsztatunk, olyan is van, aki félévi jegyeket is hamisít. Csak az látszódjon, hogy minden rendben van. Az adminisztrációban nem érhető tetten a baj, és, ha látogatók jönnek, még mindig képesek vagyunk remek kirakat-órákat, műsorokat, bemutatókat csinálni. Akikkel nem boldogulunk, azok meg akkor szabad napot kapnak. A vezetők (politikusok) megnézik, ez remek, mondják, haladunk, fejlődünk, na ugye.
Nyilván van, amit átörökítettünk ebből, a történelem terhe nagy, de lassan már nem lehet erre fogni mindent. Valószínű más van a dologban. A pályázati szellem, amibe bele kellett tanulnunk, hiszen a működések, fejlesztések lehetősége ma nálunk is ezekben van. A pályázati rendszer azonban, ahogy egy OSI szakértő elmondta, olyan, mint az üzlet. Ugyanolyan működési mechanizmusai vannak. Az a sikeres szervezet, aki gyorsan, sok, látványos eredményt mutat fel. Biztonsággal teljesíti az indikátorokat, nem jelez változást a tervezetthez képest, hiszen jól tervezett, nem volt gond az elszámolással sem. Minél nagyobb projektet valósít meg sikeresen, annál nagyobb eséllyel pályázhat még nagyobbra. Hiszen szakmailag és pénzügyileg is igazoltan jól csinálta.
Ha így fogjuk fel, ki az az üzletember, aki nem gyors sikerre törekszik, kis befektetéssel, aki nem nagy haszonra szeretne szert tenni? Ki az, aki e helyett kudarcokat vállal, a legnehezebb, legproblémásabb helyeket keresi, és a nehezebb, lassabb utat választja? Aki bevállalja, hogy nem teljesültek az indikátorok, hogy nem a tervezettnek megfelelően haladt a munka, hogy előre nem látott gondok merültek fel?
Nagy kérdés persze, hogy jó-e ez így az integráció megoldására? Lehetne e másképp szervezni ezt az egészet? Még el sem tudtuk teljesen engedni a rendszerváltás előtti időkről átörökített hazugságok kényszeres beidegződéseit, és máris itt a másik, amit az üzleti szellem kényszerít ránk. Lehet e egyáltalán kivonni ebből a rendszerből azokat a területeket, ahol ez tovább nehezíti a helyzetet?
Nem tudom. Nyilván vannak, akiknek ez a szakmája, akik keresik a társadalmi hasznosulás lehetőségét a torzuló világban. Jó lenne ezeket is tisztán látni egyszer. És akkor a megoldások is jobban látszanának.
Azért az észak-írek elgondolkodtattak Brüsszelben. A protestáns-katolikus ellentéteket az oktatásban kezdték megszüntetni, közös iskolák szervezésével. A szülők kezdték, saját pénzből. Az államtól, és pályázatoktól függetlenül. Nekik nem kellett üzleti szellem. Nem volt értelme a csúsztatásnak, hazugságnak. Nem volt értelme kinek megjátszani magukat. A gyerekeikről volt szó. A jövőjükről. Megfizették a legjobb pedagógusokat, szerveztek jó, integrált iskolákat, és miután egyre több és több gyerek iratkozott a vegyes iskolákba, végül az állam is belátta, a megoldás ott van. És beszállt ő is, finanszírozással, hogy a korábban feloldhatatlan vallási ellentétek megszűnjenek. A helyzet pedig szépen alakul.
A tanulság számomra ebből az, hogy az integráció kulcsa az oktatásban van. És, hogy olyan rendszerben lehet hiteles megoldást kidolgozni, ahol nem kell csúsztatni. Aminek viszont gazdaságilag meg kell állnia, külső forrásból. Meg az is tanulság, hogy a sikeres modell lehet alulról jövő is. És utána állami. A központi ugyanis nem bír a hiteles problémafeltárással. Más erők mozognak benne.
Kár, hogy ezek a tanulságok nem vonatkoztathatók ránk. Sajnos. És nem nagyon látok lehetőséget a változásra.
Az integrációra szerencsére van jó példa is, mi még sajnos nagyon a küzdelmes időszakot éljük át. Egészen megdöbbentő iskolai dolgok derülnek ki időnként, a szülői, tanári reagálás pedig enyhén szólva vegyes, de leginkább botrányos… A 8. osztályban megrekedt 15-16 évesek, miután pornót néztek mobiltelefonjaikon, körbefognak 3-4-en fejlett 8.-os lányokat és alaposan körbe "tapogatják", összevetvén a látottakat az élő hússal. Újabban, az integráció jegyében, csatlakoznak hozzájuk a már első ránézésre is abortusz maradéknak tűnő csenevészek, nagymenő vállalkozók gyerekei, akik fejét simán lerúgná bármelyik lány, de kiszolgáltatva, leszorítva esélye sincs rá. Az osztályfőnök első reakciója – miután nem bírta tovább az egyik lány, és legyűrve félelmét kitálalt -, az volt, hogy Karácsonyra inkább kérjenek guminőt, ne a lányokat piszkálják és majd folyt. köv. Apukák persze gyorsan összekapták magukat, elkészítettek egy feljelentést "Védekezésre képtelen kiskorú ellen csoportosan elkövetett szexuális zaklatás" ügyében. Megvárják az egyébként kiváló szakmai múlttal rendelkező ofő. pedagógia módszereinek eredményét, de ha ez záros határidőn belül nem vezet sikerre, borul a bili, a szőnyeg alól minden felszínre kerül. Fiús anyatigrisek persze egyből felháborodtak, amikor azonban 3 megtermett apuka hasonló kezelésbe vette anyukát, egyből átérezhetővé vált a lányok megalázott helyzete és elcsitultak az ellenérvek. Aligha hihető, hogy erős kontroll nélkül összeeresztették az ír katolikus, protestáns gyerekeket. Könyvtárnyi irodalma van a serdülőkori problémáknak, a védtelen, kamaszodó gyerekekről szóló pedagógiai kiadványoknak. Nem lehet kizárni a súlyosabb problémák bekövetkezését, de minden szülő jogosan várhatja el az iskolától, hogy amíg ő dolgozik, a gyerekét biztonságban tudja. Legyen integráció, de ne 45 kilós tanárnéni figyelmeztesse a folyosón a kigyúrt túlkorost, hogy "Joci, ne csináld már!" A bűncselekmény nem megbocsátandó diákcsíny, a szőnyeg alá söprés bűnpártolás. A serdülő lányokat ért testi, lelki sérülések életük végéig nem gyógyulnak be, feldolgozhatatlan élményeik rányomják bélyegüket családi életükre, párkapcsolataikra is. Szóval integrációt, de ne így!
Kedves Laura, amit írsz erről az iskoláról, az rémes…a megközelítéseid, kifejezéseid azonban azt jelzik számomra, így nem is körvonalazódhat megoldás. Ebben a helyzetben nem a fizikai erőnek kell működnie("ne 45 kilós tanárnéni figyelmeztesse a folyosón a kigyúrt túlkorost"), ahogy a szülői önbíráskodás sem megengedett. Ott alapjáig megromlott valami, a megoldáshoz is az alapokhoz kell visszamenni.Az integráció nehéz folyamat, de pozitív hatásokkal, a közösséggel együtt, türelemmel megoldható. Negatív hatások biztosan csak tovább rontanak a helyzeten.Erőszakra erőszak a válasz. A pedagógiai meg a pozitív hatásokra kell, hogy építkezzen. Hidd el, nehéz terepen dolgozunk mi is. De van megoldás. Ezt biztosan tudom.
Kedves Nóra!
Egyetértünk. Nagyon kíváncsi lennék a pozitív megoldásra, és nagyon sürgősen, mielőtt még valamelyik áldozat a Dunának megy, vagy a szégyenében kiveti magát valamelyik emeletről. Az eset valóban rémes, és n e m e g y e d i. Más iskolákból is hozzák a gyerekek a híreket, és inkább hagyják magukat a lányok, hogy előbb szabaduljanak. Gyerekcsínynek minősíti a szülő a zaklatást? Akkor döbben rá, hogy mit tesz a fia az osztályban, amikor hasonló élményekben részesül? Ha van megoldás, akkor nosza, vagy várjuk meg, amíg országos botránnyá alakul az ügy és akkor özönlenek majd hirtelen a jobbnál jobb ötletek? Miért az újságok bevételei emelkedjenek a példányszámok növekedésével, ha botrány nélkül is van megoldás, mert ugye biztos, hogy van??? Alapozzunk a pozitív hatásokra, de ne azokkal legyünk türelmesek, akik másokat önpusztító cselekedetbe taszítanak! Hagyjuk magára a pedagógust, aki a bűncselekményt elkövető fiatalkorú szemében csak egy szexuális kielégítésre alkalmas tárgy? Ebben az esetben mi a türelem határa? Éljük bele magunkat a lány, lányok helyébe, és válaszoljunk, türelemmel – magunknak.
Kedves Nóra!
Közismerten jó kapcsolatokat ápolsz több terület illusztris képviselőivel, nyilatkozni is jogosult vezetőjével. Nagyon sokat segítene, ha felelős személytől értesülnénk pl. ezen a fórumon, hogy az általam leírtak miként minősíthetők, akár az elkövető 15 éves fiatal, akár az iskola, akár az osztályfőnök, akár a szülő szemszögéből. Mit lépjen a szülő, akinek a gyereke folyamatosan attól retteg, ma nem ő lesz-e a következő áldozat?
Kedves Laura, hidd el, mást sem teszek, csak folyamatosan kihangosítom azokat a problémákat, melyeket a nagy megfelelési kényszerben a szőnyeg alá söpörnek inkább. Tele vagyunk ilyennel, mind a mélyszegénység, mind a cigánykérdés, mind az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátórendszer, stb…területén is. És igen, több kormányon át is kiabálva szkeptikus vagyok azt illetően, hogy "fentről" mikor lesz változás…Több konferencián, workshopon akadtam már ki, hangot adva a valós problémáknak..de ezek nem hoznak változást. Maga a rendszer is tele van hézagokkal, nemrég kerültem én is padlóra lelkileg a prostituálódó gyerekek miatt, hogy egyszerűen nem bírtam megelőzni…Azt gondolom, a kihangosítás már nem elég… Sokkal inkább hiszek magunkban, a kisközösségekben, azokban az emberekben, akik még nem adták fel, akikkel össze lehet kapaszkodni, és bízni abban, hogy lehet változás. Persze tudom, ez sem elég. Hidd el, mindent megteszek én is, és még sokan mások is. Próbálom képviselni ezt a területet is, ahol csak lehet. És ha írsz nekem emailt, talán más csatornán is tudok segíteni…csak akkor a részletekbe jobban avass be.
Kedves Nóra!
Azt hiszem, hiú ábránd bármit is felülről várni. Az ír példád is azt sugallja, hogy a szülőket kell valahogy megfogni, ösztönözni pl. az integrációra amely mindkét (vagy több) fél akaratán, elszántságán múlik. Az úgy biztosan nem megy, hogy én vagyok a felsőbbrendű, Te meg integrálódj, ha tudsz, én meg befogadlak, ha akarlak. Egy nemzetközi tanácskozáson nyilván csak a felszín kapirgálására van idő és lehetőség, ezért is érdekelnének az ír részletek, ahol a katolikusok, protestánsok gyakorlatilag véres háborúból jutottak el a felismerésig, majd az integrációig és az állam csak ezután volt hajlandó lépni. Az alulról jövő kezdeményezést én kerülni szoktam, egykori tanárom jut eszembe, aki ilyenkor hamiskás arccal felmutatott egy végbél kúpot a nagy arcú, alulról jövő kezdeményezést várónak…:)
Se felülről, se alulról nem jöhet megoldás? Hát akkor honnan fog? Így tényleg kilátástalan a helyzet…..és annyira jellemző ez ránk. Kijelentjük, hogy úgysem lehet semmit sem csinálni. És nem is teszünk semmit. Ebbe fogunk beledögleni.
Nem, nem. A szülői kezdeményezést – gyerekekkel, tanárokkal összefogva – nagyon is fontosnak, szinte kizárólagos megoldásnak tartom. Az alulról jövő-nek van nálam pejoratív értelme… A hivatalok jól megvannak nélkülünk, nem csak elhiszik, hogy mi jövünk alulról, hanem úgy is viselkednek velünk. Egyszer olvastam, hogyan vették föl Soós Imrét (Körhinta, Ludas Matyi, stb.) a főiskolára. A nagyképű felvételiztetők azt a feladatot adták az egyszerű parasztgyereknek, hogy játsszon el a színpadon egy főurat. Soós nem szólt egy szót sem, leült és elkezdte nézni a beképzelt "urakat", akik egy idő után elkezdtek feszengeni, fordult a kocka, ők élték át a megalázás érzését. Változtassunk mi is a stíluson, ne a problémákkal árasszuk el a hivatalokat! Erősítsük meg, hogy az ország valóban jobban teljesít, 2 hónapja például még 18 gyerek érkezett koszos, mocskos ruhában a putrikból, ma csak 17. Ebben a rosszkedvű országban miért kell hírt adni arról, hogy holnap itt lesz ismét a 18. is mert a tetű elleni kezelés hatott, közösségbe mehet? Inkább arról adjunk hírt, hogy a kiemelkedő hivatástudattal rendelkező fizika tanár ma 3 gyerekkel osztotta meg a tízóraiját, pedig a bulvársajtó példaként éppen őt hozta le, hogy 25 év után minősítették vissza pedagógus I-be. Hozzuk helyzetbe az illetékeseket, bár egy nyelven beszélünk, nem járnak, jártak "terepgyakorlatra", ők nem is értik, tulajdonképpen mi is a probléma. Tessék időben meghívni őket évnyitóra, évzáróra, ne a szabadba, hanem zárt tornaterembe, miközben kint 35 fok van. Valamire való pedagógus nagyon is jól ismeri a szemléltetés lényegét, kiemelkedő fontosságát, tessék alkalmazni! Adjuk fel, mi dögöljünk bele, míg mások légkondis irodából, íróasztal mellől éreztetik velünk, hogy mi genetikailag is csak alulról kezdeményezhetünk? Amit én onnan kezdeményeznék, azt a végbél kúpnál is vastagabb eszközzel tenném… Kilátástalan??? Na, olyan nincs, feltéve, hogy nem mi maradunk szertartás után a rokonságból egyedül valóban alul, a sírban.
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline)
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index)
Az integrációra szerencsére van jó példa is, mi még sajnos nagyon a küzdelmes időszakot éljük át. Egészen megdöbbentő iskolai dolgok derülnek ki időnként, a szülői, tanári reagálás pedig enyhén szólva vegyes, de leginkább botrányos… A 8. osztályban megrekedt 15-16 évesek, miután pornót néztek mobiltelefonjaikon, körbefognak 3-4-en fejlett 8.-os lányokat és alaposan körbe "tapogatják", összevetvén a látottakat az élő hússal. Újabban, az integráció jegyében, csatlakoznak hozzájuk a már első ránézésre is abortusz maradéknak tűnő csenevészek, nagymenő vállalkozók gyerekei, akik fejét simán lerúgná bármelyik lány, de kiszolgáltatva, leszorítva esélye sincs rá. Az osztályfőnök első reakciója – miután nem bírta tovább az egyik lány, és legyűrve félelmét kitálalt -, az volt, hogy Karácsonyra inkább kérjenek guminőt, ne a lányokat piszkálják és majd folyt. köv. Apukák persze gyorsan összekapták magukat, elkészítettek egy feljelentést "Védekezésre képtelen kiskorú ellen csoportosan elkövetett szexuális zaklatás" ügyében. Megvárják az egyébként kiváló szakmai múlttal rendelkező ofő. pedagógia módszereinek eredményét, de ha ez záros határidőn belül nem vezet sikerre, borul a bili, a szőnyeg alól minden felszínre kerül. Fiús anyatigrisek persze egyből felháborodtak, amikor azonban 3 megtermett apuka hasonló kezelésbe vette anyukát, egyből átérezhetővé vált a lányok megalázott helyzete és elcsitultak az ellenérvek. Aligha hihető, hogy erős kontroll nélkül összeeresztették az ír katolikus, protestáns gyerekeket. Könyvtárnyi irodalma van a serdülőkori problémáknak, a védtelen, kamaszodó gyerekekről szóló pedagógiai kiadványoknak. Nem lehet kizárni a súlyosabb problémák bekövetkezését, de minden szülő jogosan várhatja el az iskolától, hogy amíg ő dolgozik, a gyerekét biztonságban tudja. Legyen integráció, de ne 45 kilós tanárnéni figyelmeztesse a folyosón a kigyúrt túlkorost, hogy "Joci, ne csináld már!" A bűncselekmény nem megbocsátandó diákcsíny, a szőnyeg alá söprés bűnpártolás. A serdülő lányokat ért testi, lelki sérülések életük végéig nem gyógyulnak be, feldolgozhatatlan élményeik rányomják bélyegüket családi életükre, párkapcsolataikra is. Szóval integrációt, de ne így!
Kedves Laura, amit írsz erről az iskoláról, az rémes…a megközelítéseid, kifejezéseid azonban azt jelzik számomra, így nem is körvonalazódhat megoldás. Ebben a helyzetben nem a fizikai erőnek kell működnie("ne 45 kilós tanárnéni figyelmeztesse a folyosón a kigyúrt túlkorost"), ahogy a szülői önbíráskodás sem megengedett. Ott alapjáig megromlott valami, a megoldáshoz is az alapokhoz kell visszamenni.Az integráció nehéz folyamat, de pozitív hatásokkal, a közösséggel együtt, türelemmel megoldható. Negatív hatások biztosan csak tovább rontanak a helyzeten.Erőszakra erőszak a válasz. A pedagógiai meg a pozitív hatásokra kell, hogy építkezzen. Hidd el, nehéz terepen dolgozunk mi is. De van megoldás. Ezt biztosan tudom.
Kedves Nóra!
Egyetértünk. Nagyon kíváncsi lennék a pozitív megoldásra, és nagyon sürgősen, mielőtt még valamelyik áldozat a Dunának megy, vagy a szégyenében kiveti magát valamelyik emeletről. Az eset valóban rémes, és n e m e g y e d i. Más iskolákból is hozzák a gyerekek a híreket, és inkább hagyják magukat a lányok, hogy előbb szabaduljanak. Gyerekcsínynek minősíti a szülő a zaklatást? Akkor döbben rá, hogy mit tesz a fia az osztályban, amikor hasonló élményekben részesül? Ha van megoldás, akkor nosza, vagy várjuk meg, amíg országos botránnyá alakul az ügy és akkor özönlenek majd hirtelen a jobbnál jobb ötletek? Miért az újságok bevételei emelkedjenek a példányszámok növekedésével, ha botrány nélkül is van megoldás, mert ugye biztos, hogy van??? Alapozzunk a pozitív hatásokra, de ne azokkal legyünk türelmesek, akik másokat önpusztító cselekedetbe taszítanak! Hagyjuk magára a pedagógust, aki a bűncselekményt elkövető fiatalkorú szemében csak egy szexuális kielégítésre alkalmas tárgy? Ebben az esetben mi a türelem határa? Éljük bele magunkat a lány, lányok helyébe, és válaszoljunk, türelemmel – magunknak.
Kedves Nóra!
Közismerten jó kapcsolatokat ápolsz több terület illusztris képviselőivel, nyilatkozni is jogosult vezetőjével. Nagyon sokat segítene, ha felelős személytől értesülnénk pl. ezen a fórumon, hogy az általam leírtak miként minősíthetők, akár az elkövető 15 éves fiatal, akár az iskola, akár az osztályfőnök, akár a szülő szemszögéből. Mit lépjen a szülő, akinek a gyereke folyamatosan attól retteg, ma nem ő lesz-e a következő áldozat?
Kedves Laura, hidd el, mást sem teszek, csak folyamatosan kihangosítom azokat a problémákat, melyeket a nagy megfelelési kényszerben a szőnyeg alá söpörnek inkább. Tele vagyunk ilyennel, mind a mélyszegénység, mind a cigánykérdés, mind az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátórendszer, stb…területén is. És igen, több kormányon át is kiabálva szkeptikus vagyok azt illetően, hogy "fentről" mikor lesz változás…Több konferencián, workshopon akadtam már ki, hangot adva a valós problémáknak..de ezek nem hoznak változást. Maga a rendszer is tele van hézagokkal, nemrég kerültem én is padlóra lelkileg a prostituálódó gyerekek miatt, hogy egyszerűen nem bírtam megelőzni…Azt gondolom, a kihangosítás már nem elég… Sokkal inkább hiszek magunkban, a kisközösségekben, azokban az emberekben, akik még nem adták fel, akikkel össze lehet kapaszkodni, és bízni abban, hogy lehet változás. Persze tudom, ez sem elég. Hidd el, mindent megteszek én is, és még sokan mások is. Próbálom képviselni ezt a területet is, ahol csak lehet. És ha írsz nekem emailt, talán más csatornán is tudok segíteni…csak akkor a részletekbe jobban avass be.
Kedves Nóra!
Azt hiszem, hiú ábránd bármit is felülről várni. Az ír példád is azt sugallja, hogy a szülőket kell valahogy megfogni, ösztönözni pl. az integrációra amely mindkét (vagy több) fél akaratán, elszántságán múlik. Az úgy biztosan nem megy, hogy én vagyok a felsőbbrendű, Te meg integrálódj, ha tudsz, én meg befogadlak, ha akarlak. Egy nemzetközi tanácskozáson nyilván csak a felszín kapirgálására van idő és lehetőség, ezért is érdekelnének az ír részletek, ahol a katolikusok, protestánsok gyakorlatilag véres háborúból jutottak el a felismerésig, majd az integrációig és az állam csak ezután volt hajlandó lépni. Az alulról jövő kezdeményezést én kerülni szoktam, egykori tanárom jut eszembe, aki ilyenkor hamiskás arccal felmutatott egy végbél kúpot a nagy arcú, alulról jövő kezdeményezést várónak…:)
Se felülről, se alulról nem jöhet megoldás? Hát akkor honnan fog? Így tényleg kilátástalan a helyzet…..és annyira jellemző ez ránk. Kijelentjük, hogy úgysem lehet semmit sem csinálni. És nem is teszünk semmit. Ebbe fogunk beledögleni.
Nem, nem. A szülői kezdeményezést – gyerekekkel, tanárokkal összefogva – nagyon is fontosnak, szinte kizárólagos megoldásnak tartom. Az alulról jövő-nek van nálam pejoratív értelme… A hivatalok jól megvannak nélkülünk, nem csak elhiszik, hogy mi jövünk alulról, hanem úgy is viselkednek velünk. Egyszer olvastam, hogyan vették föl Soós Imrét (Körhinta, Ludas Matyi, stb.) a főiskolára. A nagyképű felvételiztetők azt a feladatot adták az egyszerű parasztgyereknek, hogy játsszon el a színpadon egy főurat. Soós nem szólt egy szót sem, leült és elkezdte nézni a beképzelt "urakat", akik egy idő után elkezdtek feszengeni, fordult a kocka, ők élték át a megalázás érzését. Változtassunk mi is a stíluson, ne a problémákkal árasszuk el a hivatalokat! Erősítsük meg, hogy az ország valóban jobban teljesít, 2 hónapja például még 18 gyerek érkezett koszos, mocskos ruhában a putrikból, ma csak 17. Ebben a rosszkedvű országban miért kell hírt adni arról, hogy holnap itt lesz ismét a 18. is mert a tetű elleni kezelés hatott, közösségbe mehet? Inkább arról adjunk hírt, hogy a kiemelkedő hivatástudattal rendelkező fizika tanár ma 3 gyerekkel osztotta meg a tízóraiját, pedig a bulvársajtó példaként éppen őt hozta le, hogy 25 év után minősítették vissza pedagógus I-be. Hozzuk helyzetbe az illetékeseket, bár egy nyelven beszélünk, nem járnak, jártak "terepgyakorlatra", ők nem is értik, tulajdonképpen mi is a probléma. Tessék időben meghívni őket évnyitóra, évzáróra, ne a szabadba, hanem zárt tornaterembe, miközben kint 35 fok van. Valamire való pedagógus nagyon is jól ismeri a szemléltetés lényegét, kiemelkedő fontosságát, tessék alkalmazni! Adjuk fel, mi dögöljünk bele, míg mások légkondis irodából, íróasztal mellől éreztetik velünk, hogy mi genetikailag is csak alulról kezdeményezhetünk? Amit én onnan kezdeményeznék, azt a végbél kúpnál is vastagabb eszközzel tenném… Kilátástalan??? Na, olyan nincs, feltéve, hogy nem mi maradunk szertartás után a rokonságból egyedül valóban alul, a sírban.