Esélyegyenlőségi napló, 2. rész

Út előlük vagy út hozzájuk?

A művészeti iskolák ellenőrzése során sokfelé megfordulok. Egy alkalommal valamivel korábban érkeztem egy iskolába, ahol különösen magas volt a halmozottan hátrányos helyzetű, többségükben roma gyerekek aránya.

A teremben még folyt a tanítás. A pedagógus, aki már várt engem, jelezte: nem probléma, ha előbb bemegyünk. És valóban, ez már végképp nem volt probléma. Nyolcadik osztályos matematikaórára érkeztünk, még úgy 15 perc lehetett hátra. Leültünk egy hátsó padba, én elővettem a szükséges dokumentumokat. Próbáltam azokra koncentrálni, de nem ment. A teremben ugyanis hihetetlen volt a hangzavar, obszcén szavak röpködtek, a gyereket láthatólag egyáltalán nem zavarta, hogy óra van, és az sem, hogy egy ismeretlen felnőtt is ül a teremben. Néhányan rajzolgattak, mások újságot nézegettek, akadtak olyanok is, akik tánclépéseket próbálgattak, vagy a padon ülve társalogtak. Volt ezenkívül lökdösődés, birkózás, csupán a matematikával nem foglalkozott senki.

A matematikatanár pedig az asztal mellett állt, hóna alatt a napló, és csupán arra várt, hogy kicsöngessenek. Olykor rápillantott az órájára, mintha így siettethetné az időt. Amikor végre megszólalt a csengő, fellélegzett, és szó nélkül kiment a teremből. Ezt az órát is sikerült túlélnie, mehet haza, vége a napnak, vége a hétnek. Rajta semmi sem múlt, ő megpróbálta tenni a dolgát, arról meg végképp nem tehet, hogy ezekkel a gyerekekkel képtelenség bármit is kezdeni.

Sajnos számos ilyen óra, nap, hét telik el így, és nem csupán ebben az iskolában.

A közelmúltban hallottam a következő történetet. Az egyik szülő megkérdezte a napközis nevelőt, hogy miért pipálja ki és írja alá a gyerek füzetében a hibásan megoldott házi feladatot. A tanítónő erre azt felelte, hogy az ő munkakörében csupán az szerepel, hogy ellenőrizze: elkészült-e a feladat. A tananyag megtanítása, megértetése nem rá tartozik.

Tudom, hogy nem könnyű dolog megnyerni éppen ezeket a gyerekeket, elérni, hogy tanuljanak, hogy fontos legyen a számukra, ami az iskolában, a tanítási órán történik. Talán, ha a pedagógusok a tanítványaikra koncentrálnának, keresnék hozzájuk az utat, ha szembe néznének önnön felelősségükkel, nekik is könnyebb lenne. Távlatilag. Mert eleinte jóval nehezebb nem eleve lemondani róluk.