A kislány tizenkét éves, mélyszegénységben élő, roma származású. Sok a gond vele. Osztálytársainál idősebb, fejlettebb, nem érzi jól magát közöttük, egyáltalán nem érzi jól magát az iskolában. Gyakori hiányzásai miatt ismételt már évet. Tanulmányi teljesítménye minimális, pedig a képességeivel nincs baj. Lemaradása azonban már óriási.
A legnagyobb gond vele az, hogy folyamatosan szökik. Hol gyalog indul el a távolabbi településen élő nővéréhez, hol stoppal, hol vonattal, hol busszal. A kocsmában kéregeti össze a jegyre valót. Reggel felül az iskolabuszra, néha még be is megy a suliba, aztán az első szünetben megpattan. Gyakran a rendőrök viszik vissza. Néha sikerül eljutnia a másik faluba, de onnan is rendre visszahozzák.
Már mindent megpróbáltak: a szép szó nem használ, de a kiabálás sem. Ha otthon megverik, azért is elszökik. A télen előfordult, hogy két napon át nem tudtuk, merre jár. Ha szidják, állami gondozással vagy bármi egyébbel fenyegetik, agresszívvé válik. Mocskos szavakkal szidja a hatóságokat, felnőtteket, családtagjait. Nehéz vele.
Lassan közeledünk egymáshoz. Próbálom megtudni, mi a baja, miért akar állandóan elmenni. Otthoni környezetét megismerve megértem őt. Semmi komfort, még vécé sincs a ház mellett, a vizet az utcáról, egy távoli kútról hozzák. A szobában csak ágyak, egy nyitott polc, azon az elmaradhatatlan tévé, a másik helyiségben egy kályha. Számomra rejtély, hogyan tudnak nyolcan megaludni abban az apró szobában. Tulajdon, intimitás, félrehúzódási lehetőség, amire egy serdülő lánynak szüksége lenne, nem létezik.
A kislány egy idő múlva megfogalmazza a gondjait és vágyait. Nem akar sokat: divatos ruhákat, szeretetet, odafigyelést. Ebben a sorrendben sorolja fel azt, ami hiányzik neki.
Az az ötletem támad, hogy ő és én szerződést kötünk, szabályosan, aláírásokkal, két példányban. Az ő vállalása, hogy nem szökik, nem megy el a tudtom nélkül soha, sehova, iskolába jár, próbál tanulni. Én pedig azt vállalom, hogy figyelek rá, meghallgatom a problémáit. Ellenőrzésképpen tartom a kapcsolatot az iskolájával, a rendőrséggel, a gyámüggyel, a családgondozóval.
Ha betartja a szerződésben vállaltakat, hetente, kéthetente elmegyek vele a „kínaiba”, és egy adott keretösszegen belül azt vásárolhat magának, amit akar. Választhat divatos holmikat, nadrágot, blúzt, fehérneműt, amit és amilyet szeretne. Még sohasem vehetett magának semmit. Először nem hitte el, hogy megtartom a szavam. A második vásárlás óta már elhiszi. Két hónapja működik a dolog, azóta nem szökött el.
Hiányzások előfordulnak ugyan, de kizárólag olyankor, amikor nem vagyok ott. Hetente kétszer van óránk a művészetiben Ilyenkor nagyon vár. Fut elém, megölel, folyik belőle a szó. Mesél arról, hogy mi történt, mióta nem találkoztunk. Büszke, és kiválasztottnak érzi magát. Ugyanakkor meggyőződhetett arról is, hogy mindenről tudomást szerzek. Most két hete az iskolai hiányzásai miatt nem vásároltunk. Az orvos az egyik távollétéről adott igazolást, a másik alkalommal szülői engedéllyel maradt otthon, mert vigyáznia kellett a kicsikre. A jövő héten újra megyünk vásárolni.
Nem érzem nagy sikernek, amit elértem. Nem igazán jó az alkalmazott módszer, de nem vált be semmi más. Attól is tartok, hogy a dolog addig fog csak működni, amíg nem akad majd valaki, aki azért ajánl fel neki divatos ruhát, hogy otthagyja az iskolát, és vele menjen.
Mégis nyertünk némi időt, az odafigyelés és a kölcsönös szeretet következtében napról napra erősödik köztünk a kapcsolat. Reménykedem abban, hogy ez a későbbiekben is elégnek bizonyul ahhoz, hogy biztatóbb irányt vegyen ez a fiatal élet.
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline)
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index)