Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2011. január 13. csütörtök, 8:13

17. esélyegyenlőségi napló

A roma stratégia felzárkóztatás nélkül biztos kudarc

Izgatottan vártam, hogy az uniós elnökséghez milyen roma stratégia társul. Aztán látom, olvasom: az államtitkár szerint a következő félévben kifejezetten a roma diszkriminációval kellene foglakoznia a magyar elnökségnek, a felzárkóztatással kevésbé.

Illusztrációként pedig ott a fotó, cigánytáncot lejtő lány, és az indoklás: olyan környezetet kell teremteni, ahol mindenki szabadon kifejezheti magát, részt vehet a közéletben, gyakorolhatja a jogait…

Elgondolkodtam. Azt hiszem, a hangsúlyok már korábban elcsúsztak. Mert a cigányokkal senkinek sem az a baja, hogy táncolnak, vagy zenélnek. Hogy nem fejezik ki magukat szabadon. Mégis ehhez is kapcsolódott, talán túl nagy hangsúllyal is az integráció.

Sokat vitatkoztam már ezen. Régebben én is azt hittem, ez a legfontosabb. A roma identitás, kultúra kialakítása bennük. Ott is, ahol nem nagyon érzékelhető. És voltam ott, pár éve, azon a ponton, hogy én is tudtam volna olyan „nagyon cigány” rajzokat készíttetni a tanítványaimmal. Mert tudtam közvetíteni feléjük azokat a hangsúlyokat, amik már-már sztereotípiákká merevedve fellehetők a kevésbé tehetséges roma festők festményein. De megéreztem: ebben én lettem volna a rábeszélő, a megmondó, a hangsúlyozó. Ez az én akaratom lett volna, és nem a gyereké. Roma-kultúra-csináló lettem volna, nem romaként. És az nem lett volna hiteles. Ma már örülök, hogy időben észrevettem.

Emlékszem egy felnőtteknek szóló programra, ahol a roma előadó teljesen kiakadt a beszélgetés végén: ezek itt még azt sem tudják, hogy oláh cigányok e vagy sem. A saját identitásukat sem tudják meghatározni. Elgondolkodtam: akkor hogyan lehet erre építeni?

Mikor ezt letisztáztam magamban, más szemmel kezdtem nézni az identitást fejlesztő, roma kultúrát megőrző programokat. Mert egy magára valamit is adó integráló iskolának volt cigánytánc szakköre. Sőt egy magára valamit adó CKÖ-nek is hagyományőrző táncköre. Sok hastáncelemekkel, braekkel fűszerezett cigánytáncot láthattam. Ami nagyon távol állt a hagyományőrzéstől. A zene pedig? A lakodalmas-mulatós vonal volt, nem pedig a Kalyi Yag..

Miért is csináltuk? Mert azt hittük, ezzel lehet azt bizonyítani, hogy itt nincs szegregáció? Most valahogy úgy érzem, ezek nagyobb hangsúlyokat kaptak, mint az igazán lényeges problémák. Ez, és némi korrepetálás kipipálta az IPR programokat (tisztelet a kivételnek). Azt akartuk elhitetni, hogy a színpadon lejtett vidám „cigánytánc” megoldotta a problémákat? Ezt elhiszi még valaki?

Ha ezen a szintjén maradunk a problémának, nem lesz változás. A cigányok esetében a felzárkóztatás nélkülözhetetlen eleme a diszkrimináció elleni küzdelemnek. Mert az okok megszüntetése, felszámolása nélkül nem megy! Nem a másságuk a baj, hanem azok a szocializációs problémák, amik miatt nem tudnak a többségi társadalom normáihoz igazodni.
Azok az okok, amiért nem egyedül ők tehetők felelőssé, ami generációk alatt alakult ki, amit rossz döntések sora hívott életre, és amit a gazdasági-politikai helyzet még tovább rontott.

Ma már úgy látom, az integrációhoz vezető sikeres út csak a maga komplexitásában értelmezhető. Aminek része az identitás is, és szerencse, ha tudja erősíteni ezt, ha tudjuk használni ehhez a bonyolult folyamathoz, de az okok megszüntetése nélkül, a felzárkóztatás nélkül kudarcra ítélt dolog.

A romák diszkriminációja elleni küzdelem számomra nem értelmezhető felzárkóztatás nélkül.
Álságos helyzetet teremt újra, ha ezzel végre nem nézünk szembe.

L. Ritók Nóra

11 üzenet

  1. Gábor34 szerint:

    A kormányfő által körvonalazott szociális megszorítások fényében a felzárkóztatás csak jelszó.
    A cigányság elfogadása a mai magyar többségi mentalitás mellett illúzió. Bonyolítja a kérdést, hogy a romaügy megoldása európai szintű probléma, s az Unió vezetésének egy ilyen mértékű programról halvány fogalma nincs. Pénze sincs rá, hajlandósága még kevésbé. 11 millió romáról van szó. Közülük 8 millió az uniós állampolgár, de úgy, hogy ebből csak 1,5 millió él Nyugat- és Dél-Európában.
    Magyarországra nézve mindebből az következik, hogy
    a megoldást erőszakosan fogják keresni. Márpedig
    a többség élén álló kormányzó kisebbségnek a megmozdulások leveréséhez, a büntetésekhez megvan a rendőrségi és jogi ereje.
    jogi

  2. L. Ritók Nóra szerint:

    Épp ettől félek. Hogy a probléma megegoldását a rendőrség megerősítésében látják.Minden intézkedésnek, tervezetnek az az üzenete, hogy büntetni, megtorolni, kikényszeríteni. Nem látom az okokra fókuszáló stratégakeresést sehol.
    De hova vezet ez? Nézem a hírekben Tunéziát…rossz érzésem van. Nagyon.
    És persze, én is tudom, mekkora probléma Európában is. Épp ezért nem értem azt a magabiztosságot, amit a kormány mutat a romastratégiával kapcsolatban. Mintha tudnák a megoldást, biztosan, bölcsen….csak nem látom, semmiben, hogy mi is az. Amiben mi már előremutatunk, és az Unió is használhatja. És egyáltalán kik döntenek róla? Milyen tudás, tapasztalat birtokában? Készül erre valami hazai stratégia? Hol? Kik a szakértői? Kiknek a munkája áll az ilyen általam idézett államtitkári kijenetések mögött?

  3. Juli szerint:

    Az is gond, hogy az egász multikulturális probémahalmazt (és a mi saját romaproblematikánk is ide sorolható) leegyszerúsítve és statikusan szemlélik nem csak nálunk, hanem egész Európában. Pedig mintha a saját ilyen jellegű gondjaikkal sem boldogulnának. Sőt nagyon úgy látszik, Amerikában is csak a lózungok szintjén járnak előbbre (bár ez az előny azért jókora). Nórának nagyon igaza van: a kulturális hagyományokra hivatkozás és ezek pótcselekvésként való alkalmazása csak arra jó, hogy ne kelljen a lényegről szólni. Holott a probléma és a feszültség egyre nagyobb. Ki tudja,mindez hova visz.

  4. Zotyabácsi szerint:

    "Minden intézkedésnek, tervezetnek az az üzenete, hogy büntetni, megtorolni, kikényszeríteni. Nem látom az okokra fókuszáló stratégakeresést sehol."

    A törvényt be kell tartatni, aki megszegi, azt meg kell büntetni. Ami 8 évig folyt ebben az országban, azt nem lehet hagyni. Tisztességes, becsületes emberek vagyona és élete tét…
    Valóban az okokra kellene fókuszálni, de azt nem lehet kimondani, mert akkor rasszista vagy. Ez a probléma egyenlőre megoldatlan marad.

  5. L. Ritók Nóra szerint:

    Kedves Zotyabácsi,
    de ugye azt azért nem mondod, hogy minden törvényt a cigányok szegtek meg 8 évig?
    És én találkozok tisztességes, becsületes cigányokkal is….A problémák kimondása és a rasszizmus közt különbség van. Azt hiszem, a ki nem mondott dolgokban van igazán rasszizmus….de: én nem mondom, hogy a cigányok hibátlan áldozatok, elég sokat írok erről is. De azt sem, hogy mindenért ők tehetők felelőssé. És megoldást kell keresni. Hamarosan, különben visszafordíthatatlan bajok lesznek. mit a büntetések, kikényszerítések nem lesznek képesek megoldani.
    http://www.echotv.hu/index.php?akt_menu=71&mm_id=118&v_id=5991

  6. Juli szerint:

    A hétvégén történt szörnyű baleset remek lehetőség a cigányok elleni gyűlöletkeltésre. (A kiváló kurucinfo például nem is késlekedett kiaknázni a kínálkozó alkalmat.)
    Mondjátok, kedves kollégák, mit lehet tenni nekünk pedagógusoknak, amikor a társaik halálhírére tizenéves fiatalok zsigerből cigányozni kezdenek? Pedig még nem is tudjuk pontosan, mi történt.
    Elterjedt a hír: késelés miatt tört ki a pánik. (A hírt hivatalosan nem erősítették meg.)
    Kik szoktak késelni? Persze, hogy a cigányok.
    Ebből egyenesen következik, hogy ezúttal is cigányok a felelősek a három lány haláláért. Nagyon rossz kör ez…!

  7. p3tru خمار szerint:

    A tetves kuruc nemhogy nem késlekedett kihasználni az alkalmat, hanem valószínűleg kizárólag ők gerjesztették.

    http://hirszerzo.hu/belfold/ 20110117_west_balkan_kozossegi_media

    Az történt, hogy valaki regelt a facebook-on meg a myvipen és elterjesztette, hogy a cigók voltak, gondolom Novák Előd baráti társaságból regelt az illető, és a Kuruc folytatta cuccot. Én javaslom, hogy írjatok mailt a NMHH-nak, ahogy én is tettem, hogy vizsgálják ki mi történt

    Kedves Nóra! Szeretem, amikről írsz. Annyira jól hozod a valóságot! Tudod, én is megyek családokhoz, és vágom, mit a szitu… viszont talán újságírás szempontjából törekedned kéne a minél tömörebb megfogalmazásra.

    Mindenesetre jó, hogy vagy 🙂

  8. Zotyabácsi szerint:

    Tisztelt L. Ritók Nóra!

    "ugye azt azért nem mondod, hogy minden törvényt a cigányok szegtek meg 8 évig?"

    Természetesen nem! De ne haragudjon meg senki a miskolci rendőrfőkapitányra, ha azt mondja, hogy 10 utcai bűnesetből 9-et cigányok követtek el. Ilyenkor nem rasszistázni kell, hanem meg kell vizsgálni, ne adja Isten, hátha mégis igaza van. Ezért mondom, hogy ha feltárnád a cigányság problémáját, akkor olyan dolgokat kényszerülnél kimondani, amiért rögtön megbélyegeznek. Ezért a probléma megoldatlanul a szőnyeg alá kerül, az pedig egyre púposabb lesz tőle, amit egyre többen vesznek észre. Igen, sajnos ezek visszafordíthatatlan bajokhoz vezetnek…

  9. L. Ritók Nóra szerint:

    A mondataimat azért merem kimondani, mert tapasztalat, napi munka van mögötte…Igen, több mint 20 éve próbálom feltárni, megérteni a cigányság problémáját, és ezeknek az ismereteknek, tapasztalatoknak a birtokában vagyok sokal óvatosabb, mint mások. Lehet, hogy Miskolcon 10 bűnesetből 9-et cigányok követnek el.De ebből még nem következik az, hogy midnen cigány bűnöző. Én sokkal összetettebnek érzem ezt a problémát….És nem vagyok egy szőnyeg alá söprő típus. Ha a blogomat az fn-en megnézed, több olyan posztot is találsz, ami a cigányokra nézve kritikus. Abban persze igazad van, hogy hisztéria van a kritikai megjegyzések hatására. Ennek is oka van, és legalább olyan bonyolult, mint az egész problémahalmaz.De én még mindig hiszek abban, hogy lehet normálisan, reálisan, és indulatmentesen beszélni a dologról.

  10. csilla szerint:

    Bennem egyre gyakrabban fogalmazódik meg az a kérdés, hogy ide romastratégia kell-e vagy szegények felzárkóztatása? Családgondozóként nyílván sokkal több romacsaláddal van kapcsolatom egyenlőre de: 2008-ban a rendszeres szociális segély összege még bruttó 40000Ft körül mozgott, ma bérpótlójuttatásként folyósított ugyanezen támogatás már csak 28500 Ft bruttó. Elindult a magyar tartós munkanélküli lakosság mélybesüllyedése is. Gyenge iskolai képzettséggel, generációkon keresztül öröklődő gyenge anyagi kondíciókkal rendelkező családoknak esélyük sincs, hogy ne ugyanebbe a kilátástalan helyzetbe kerüljenek, mint a roma lakosság. Áram nélkül maradt házak, sötét ablakok délután négytől reggel 9-ig. Mosni, kézzel, csavarni ruhát kézzel. Mit is lehet csinálni, tevékenykedni egy sötét lakásban?
    Nincs családi pótlék 20. év után. Ugyanakkor azok a már nagykorú eltartottak, akik nem 6 évesen kezdték az általános iskolát, esetleg egyszer már osztályt is ismételtek, de motivált a szakma megszerzésre, vagy a szakma után egy érettségi megszerzésére, családi pótlék híján már 4 magyar családot tudok, ahol a gyermeket nem tudják miből taníttatni, mert a szülő tartós munkanélküli.
    Milyen jövőt lát a mai 20 éves, ilyen tapasztalatot szerzett fiatal felnőtt?

  11. L. Ritók Nóra szerint:

    Igen, Csilla, igazad van. De számomra már nehezen szedhető szét ez az egész: a nem cigány családok keverednek a cigányokkal, a szegénység pedig olyan magatartásformákat, értékrendszert, szokásrendszert hoz, amiben ember legyen a talpán, aki határozottan elkülöníthető elemeket lát. Bizonyára ezért is irritál a cigányozás.Tegnap egy pályázathoz kellett szülői nyilatkozatokat aláíratnunk, hogy a cigány etnikumhoz tartoznak e. Mindenki aláírta. Akik szőkék, kékszeműek, külső jegyeik alapján nem cigányok, de életmódjukban, körülményeikben igen. Sose firtatjuk ezt, de most kellett nyilatkozniuk. Nekem ez nem annyira lényeges. Megoldást szeretnék a problémára, hívhatjuk roma stratégiának, vagy szegénység ellenes stratégiának, mindegy. A roma talán még több problémát hordoz. Talán ezért erősebb. De az igaz, hogy a másik bővebb.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep