Szigor, büntetés, buktatás

5 üzenet

1. Bujtás Barbara szerint:

   2011.04.11. 07:43

   Ha már megbizonyosodtunk, hogy a tanár úgy végzi a munkáját, hogy mindent megtesz azért, hogy az óra a rendbontók számára is érdekes legyen, akkor állhasson a sarkára. És álljon a sarkára az iskola vezetője is, amikor az órák minőségét lefektetett alapelvek tükrében értékeli, elemzi, következtetéseket von le.
   Értékeli, elemzi, von le következtetéseket?

   Válasz
2. L.Ritók Nóra szerint:

   2011.04.11. 15:55

   Kedves Barbara, azt hiszem, ha a "mindent megtesz azért, hogy az óra a rendbontók számára is érdekes legyen" helyzet volna, akkor nem, vagy nagyon kevés renitens nebuló lenne. Persze biztos lenne pár akkor is. De nem olyan mértékű lenne, ami törvények szintjén lenne kezelendő. Az igazgatók meg? Hallottunk már olyan pedagógusról, aki gyenge teljesítménye miatt bocsájtatott el? Nem, sőt az megy el, aki jobb, és másképp akarja. Ma ők a nemkívánatosak.
   Úgyhogy igazad van. Senki nem értékeli, elemzi, és nem von le következtetéseket.

   Válasz
3. csilla szerint:

   2011.04.12. 19:30

   Minden gyermek egy élet, és nem az ő magatartásában kell keresni a szankcionálás lehetőségét , hanem az ő életét meghatározó ősei életében is. A gyerek egy tünet, egy társadalmi lakmuszpapír. Ha szankcionáljuk tehetetlenségünkből a tünetelőt, mit fogunk csinálni a sorsáért felelős szülővel? A társadalmilag magára hagyott, munkanélkülivé tett családfenntartókkal. ő nem tehet arról, hogy kiszervezték alóla a gyárat, tsz-t. Generációk nőttek fel így: halljuk, halljuk. A mi eszköztárunk és módszertárunk a pedagógia, pszichológia: a tudás, amiért megtanultunk és tapasztaltunk. Hol vannak a segítők, akik a családdal foglalkoznak? Ha büntetünk, nem kellenek az egyéb szervek, szervezetek sem? Nem kell együttműködnünk?, kommunikálnunk?, gondolkoznunk egy-egy kölyök érdekében? A családi életek elsorvadásáért, a család funkciójának elveszítéséért büntetünk kölyköt? Hol marad a család megerősítése? Ezt nem csak adóügyileg, hiányos, lyukas szociálpolitikai védőhálóval kell és lehet megoldani. Elhatározás kell: akarok-e megmenteni egy közösséget: iskola, falu, kerület, városrész. Meg akarom-e menteni a kölyköt? Kölyök vagy gyermek? Egy fő, vagy ő, aki fontos nekem? Ez már társadalompolitika, de ha már az oktatásban eldöntöm, hogy tanári eszköz lesz és lehet a szankció, mi lesz még? A kontraszelektált pályán mozgó kiszolgáltatott pedagógus etikusnak fogja tartani a törvényi lehetőséget. Ez lesz a társadalmi morál is.?! Ma egy nagyon jó beszélgetésen vagyok túl, az igazgató aggódik, hogy alig van eszköze, olyan kérdéseket tesz és kéréseket tesz föl, amelyre nincs törvényes lehetőség. Látja az erőfeszítéseimet, ő is maximálisan igyekszik ellátni a feladatát: minimál szolgáltatás az iskola részéről, épp csak kipipáljuk az ellátott feladatot, nincs fő állású gyógypedagógus, pszichológus, nincs a szülőknek viszonylagos jövedelemért foglalkoztatás csak minimális bérért (négy órában 30 ezer forintért, már egy osztálykirándulást sem tud megszervezni, hogy szocializáljon gyermekeket, tanulmányi kirándulás? ugyan: túra!) a bezárt társadalmi rétegek között beindul az agresszió, az erőszak, a garázdaság. A kettészakadt iskolai kölyöktársadalom ugyanazt produkálja, mint a felnőtt.
   és mintha nem látnánk, nem tudnánk, hagyjuk! törvényesen.

   Válasz
4. S.Maria szerint:

   2011.04.25. 12:14

   Kedves Nóra,
   Milyen szomorú és mennyire igaz ez a pedagógiai eltolódás a neveléstől (és együtt növéstől)a tanítási iparág felé, amelyet egyre kevésbbé érdekel hogy mi lesz azokkal akiket az osztályból kivezettek. Készek vagyunk arra hogy nézői legyünk annak ahogy másokat a társadalomból vezetnek ki ugyanilyen szigorral? Igazad van, a rendbonás előfeltétele a rend. Hol van ez a rend és mit jelent?

   Válasz
5. L. Ritók Nóra szerint:

   2011.04.27. 20:04

   Igen, kedves Mária, talán először ezekben az alapfogalmakban kellene megegyeznünk: rend, rendbontás, stb…Hogy ki, mit ért alatta. És már ez jelezné, hogy nem egy pedagógiai szakszótárból dolgozunk. Az meg ugye, köztudott, hogy felépítményt egy bizonytalan alapra nehéz építeni.
   Eddig azt hittem, legalább az alapok azonosak. Függetlenek pártoktól,egyéni nézetektől. De most kiderült, nem így van. Ezért érzem úgy, hogy kihúzták a talajt a lábam alól.Hogy amit eddig biztosnak hittem, az most megkérdőjelezett.
   Nem a szándékot vitatom, bízom benne, hogy a döntéshozók is jót akarnak. De a lépések rossz irányba visznek. És túl nagyok is. És nem óvatosak, hanem durvák. Nem akarom felvenni ezt a ritmust. Főleg nem ebben az irányban. Korszerűen, és emberi módon akarok közeledni a gyerekhez, legyen az bármilyen. Nem tudom, az új rendszerben mennyire lesz lehetőségem.

   Válasz