31. esélyegyenlőségi napló

Nem nagyon értem… most akkor mi lesz?

Próbálom értelmezni mindig a közneveléssel kapcsolatos híreket. Minden szempontból, tartalmi, módszertani, szemléletbeli oldalról, az iskolatípusok, a gyerekek, a szülők és a pedagógusok szemszögéből is.

És egyre kevésbé értem. Sokat időztem pl. ezzel az iskolaőrrel kapcsolatban gondolkodva is. Aki ugye majd segít azokban az iskolákban, ahol sok a renitens, aki nem tartja a szabályokat…segít, ha kell, testi kényszer alkalmazásával is.

Hogy mi a bajom vele? Kicsit messzebbről kell kezdenem. Jó régen volt, mikor a Soros Alapítvány kereste és támogatta azoknak az oktatási módszereknek a kifejlesztését, amelyek sikeresek voltak a halmozottan hátrányos helyzetű, zömében roma gyerekek oktatásában. Sok kiváló modell kezdte meg működését, majd vérzett ki, mert az éppen regnáló kormány mindig figyelmen kívül hagyta ezeket, sosem kívánta beépíteni, zömük a civilek, magániskolák berkeiben maradt.

Amikor az uniós pénzek pályázati úton történő elérhetősége megindult, nagy lendületet vett a jó gyakorlatok szakmai beépítése a tanárképzésbe és a tanártovábbképzésbe. Alternatív pedagógiával foglalkozó és más szakértők sora dolgozott ki tananyagokat, segédanyagok születtek, feladatbankok, előadások, képzők képzése, tantestületi tanfolyamok a projekt, a kooperatív tanulásszervezés, a multikulturalitás, a differenciálás és még sok más terület népszerűsítésére. Mindarra, ami sikeressé tehette azokat a pedagógusokat is, akik sok HHH tanulót tanítottak. Megmutatta nekik, hogy léteznek módszerek, amelyek működnek. Persze több velük a munka, de megtérül az energia befektetése.

De ezeknek nem volt elég idejük beépülni. Még kellett volna mentorálni, támogatni, fejleszteni, segíteni azokat, akik persze plusz pénz nélkül, de próbálták.

Az utolsó elem még, ami változást hozhatott volna, az egymástól tanulás volt, ahol un. referenciaintézmények előkészületeként akkreditált jó gyakorlatokat lehetett egymástól átvenni, kipróbálni, és még pénz is volt az utazásra, segédanyagokra. Akkor azt hittem, ebből még lehet valami. De nem lett. Hatalmas csúszásokkal a leendő referenciaintézmények oktatócégek követhetetlen kínálatába kerültek, ahol tanfolyamok során vehetnek részt, függetlenül attól, milyen szinten van tudásuk arról, amivel jó gyakorlat kidolgozására és átadására képesek. Most, jó két év távlatából még mindig a képzéseknél tartunk, de már rég nem látom a végét, miért, kinek, hol vannak a jó gyakorlatok, ki veszi majd át, kinek fontos. Ezek nem illeszkednek az új törvényhez, az új NAT-hoz. Aki nagyon kutat az interneten, az még fellelhet módszertani filmeket, letölthető könyveket, feladatokat, de hogy mihez tud kezdeni vele, talál e illeszkedési pontokat, azt nehéz megállapítani.

Azok a pedagógusok, akik sikeresek, eredményesek ezekkel a gyerekekkel, ők, az ő dolgaik, módszereik úgy tűnik, nem fontosak többé.

A központi döntések az eszköztelen pedagógusokat támogatják. Azokat, akik évek óta nem változnak, nem változtatnak, akik semmiféle erőfeszítést nem tesznek azért, hogy jobban tanítsanak, neveljenek. Akiknek meg kell mindig mondani, mindent. Akik rutinból, frontálisan, a megszokott, mindent elárasztó típusú tankönyv-munkafüzet vezetésében teszik a dolgukat, akik sosem töprengenek azon, miért nem sikerült az óra. Akik szentül hiszik, ők mindig mindent megtesznek, a hiba sosem bennük, mindig a fogadó félben van. Akiknek teljesen mindegy lesz, mennyi időt töltenek majd az iskolában.

Nos, most nekik ott lesz majd a segítő: az iskolaőr. Aki majd rendet tart. Helyette is.

És ha kell, testi kényszerrel.

Hova lesz az az iskola, ahol a gyerek a lényeg? Hova lesz a játékos, örömteli tanulás? Hova lesznek a munkájukat boldogan végző pedagógusok?

Mi történik velünk?

Vagy tényleg, mi vagyunk kevesebben, akiknek vannak eszközeik? Akik nem akarnak iskolaőrt, de szeretnénk nagyobb szabadságot? Akiknek fontosak azok is, akik esélytelenül indulnak?

Tényleg kérdezem: most akkor mi lesz?

L. Ritók Nóra