49. esélyegyenlőségi napló

Egy nem reprezentatív statisztika

Találkoztam most egy nagyon elgondolkodtató számadattal egy átlagos létszámú osztályról, egy LHH kistérségből, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekről . Akik befejezték a nyolc általánost, és mindannyian szakiskolában tanultak tovább. Akik közül most, hogy tizedikesek, és elérték a tanköteles kor végét, vagyis a 16.életévüket, már csak öten tanulnak.

A többiek otthon ülnek, számukra véget ért a tudásszerzés, legalábbis iskolai keretekben. Ha majd elérik a nagykorúságot, mennek munkaügyis tanfolyamra, növénytermesztőire leginkább, az mindenhol van, de mindegy is mire, munka nem lesz, a közmunkához meg nem kell tanulni. Addig meg kihúzzák majd valahogy, két év, addig „elvannak” otthon. Utána meg „ellesznek” a közmunkán. Ennyi a jövőkép, a karriertörténet. A lányoknál valamivel árnyalódik még, hiszen ebben a helyzetben a gyerekáldás is könnyen jön. És akkor az ő életpályájuk a főállású anyaság felé tendál, mert az első gyereket gyorsan követi majd a többi.

Hogy miért hagyták ott a sulit? Többnyire azért, mert a tanulás nehezen ment. Nem ment általánosban sem különösebben, de ott már mindenki örült, hogy elmentek, a szakiskola mindenkit fogad, na, meg ott a nagy segítség, a HÍD program, aminek pótolnia kellene azt, ami általánosban elmaradt. Persze nehéz megfelelő olvasási –számolási készség nélkül középiskolában tanulni, még, ha a tananyag lebutított is, az alapkészségekkel csak rendelkezni kellene. És ezt nem lehet egy év alatt pótolni. Még akkor sem menne, ha nem terhelné ezt a problémát még olyan sok minden, ami hat az egészre, és amivel nem tud megbirkózni az iskola itt sem.

És hát az is gond, hogy az iskola sem hozzájuk szól, inkább róluk, pedig már mindent bedobnak, iskolarendőrt is, sőt, nemrég hallottam, hogy van, ahol a polgárőröket is megkérik, menjenek be biztosítani az órát, mert a tanár nem tud az órán a rendbontóktól tanítani. Évek óta ez van, folyamatosan romló helyzet, de nincs módszerváltás, közösségfejlesztés, csak a kényszerítő eszköztárban bővül a lista. Túl kell lenni rajta, letudni – ez lett a titkolt pedagógiai cél.

Nem megy hát a tanulás, és erős a többi hatás, a kortársaké, a családé, a közösségé. Motiválatlanság, dohányzás, alkohol, kábítószer, bandázás, agresszió. Az iskola eszköztelen. Egyetlen fenyegetőnek vélt mondat marad: akivel gond van, annak a 16. életév után nem kötelező jönni iskolába. Sőt, nem is ajánlják. Sőt, eleve ajánlják, hogy maradjon ki.

Nem nehéz rábeszélni őket. A szülő is azt mondja, maradjon otthon. Minek menne? Tanulni ott úgysem tanul semmit, ha otthon van, legalább szem előtt van, és nem keveredik bele semmibe. Sok óra elmarad, mert a diákok nem mennek be órákra. Tanulás, hozzáadott érték így minimális. És mindig van valami, balhé, a szülőnek meg megy az értesítés, hogy menjen be, mert baj van a gyerekkel, akivel persze nem bír ő sem.

Otthon van hát mind. És ők még a szerencsések. Mert nekik a nyolc általános már megvan. Vannak úgy is otthon, betöltve a 16-ot, hogy azt sem szerezték meg. És vannak, akik magántanulóként ülnek otthon, na, ebből a státuszból sem szerezett még egyikük sem hasznosítható tudást.

Sokan vannak. Ők is részei lennének a jövőnek. Annak, amiben nekik termelni, dolgozni kellene. Tudás, szakképzettség, lehetőség nélkül. Akik még addig sem jutnak, hogy egy kétes tudásról szóló papírjuk legyen.

A múltkor egy beszélgetésen voltam, ahol azon elmélkedtünk, meddig bírják a pedagógusok az új rendszert, mikor dől be az egész. Szerintem a pedagógusok miatt nem fog bedőlni. Ők megtették eddig is, megteszik ezután is, amit a rendszer elvár tőlük. Maroknyian lázadoznak, de ők sem sokáig, hiszen nincs mögöttük senki, aki támogatná őket, sok az elkeseredett, a kiábrándult, a lehetőségeitől megfosztott, aki teszi, amit kérnek, és ott a maradék, az a bizonyos kétharmad, aki az állását (többnyire vezető állását) politikai alapon kapta, és mellettük azok, akik felismerték, a karrierlehetőség és az elköteleződés szorosan összefügg, nos, ők még talán tapsolnak is az új elvárásoknak.

De ez a tömeg, amiről írtam, ez bedönti majd az egészet. És nemcsak az oktatást. Attól félek, sokkal nagyobb hatása lesz mindenre a rohamosan növekvő, szakképzetlen, otthonülő, munkanélküli fiatalok tömegének.

L. Ritók Nóra

(A fotók az Igazgyöngy Alapítvány honlapjáról származnak.)