|
Sajtófigyelő
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet) --
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline) --
2023.11.21. Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok? Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó... (Forrás: Eduline) --
2023.07.17. Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak... (Forrás: Index) --
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index) --
2023.07.15. „Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes... (Forrás: szabadeuropa.hu) Címkék
agresszió
civilek
család
digitális nemzedék
együttműködés
erkölcs
esélyegyenlőség
esélyek
felelősség
film
filmklub
generációk
gyerekek
gyermekvédelem
hátrányos helyzet
IKT
integráció
irodalmi mű feldolgozása
iskola
iskola és társadalom
kapcsolatok
kommunikáció
konferencia
konfliktuskezelés
kreativitás
kutatás
könyvajánló
közösség
módszerek
OFOE
oktatás
oktatáspolitika
osztályfőnöki szerep
pedagógia
pedagógus
pedagógusok
pályázat
rendezvény
szabályok
szakmai szervezet
szülő
szülők
tanulás
tanár-diák kapcsolat
tehetséggondozás
társadalom
történelem
verseny
virtuális kongresszus
ünnep          |
||||
|
|
Remek cikk jelent meg Berettyóújfaluról, az Igazgyöngy Alapítványról és Ritók Nóráról a Magyar Narancsban. Érdemes elolvasni itt:
http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=21119
Kedves Beszélgetők!
Öröm, amikor egy írást ilyen sokan kommentálnak, még akkor is, ha a borzasztóhoz jönnek a gondolatok. Nekem három dolog jutott eszembe:
1. Miért nem kérdezzük meg, miért ebédelnek külön ("mint mindig") az SNI-s gyerekek? Legalább miért nem háborodunk fel? Az SNI súlyosan fertőző betegség? Ilyen szó nélkül lenyelhető egy ilyen embertelen gyakorlat? Ha igen, nem tehetünk fel további kérdést a jelenlevő felnőtt embertelen viselkedéséről, hiszen a hallgatásunk, fel sem háborodásunk igazolja, hogy az elkülönítettek elkülönítése jogos, hogy ők nem nevelhetők, még csak nem is etethetők úgy, mint egy "normális" gyerek. Innen egy bolhaugrás annak hallgatólagos elfogadása, hogy nem is számíthatnak a "normálisaknak" kijáró bánásmódra.
2. A legtöbb hozzám beérkezett (múlt idő, felmondtam húsz év után) pedagógus panasz folyton visszatérő konzervje: a gyerek külön figyelmet, két embert kíván. Elvileg tehát nagyon is üdvös lenne a ped. asszisztens személye, jelenléte, segítsége, persze nem kizárólag az ebédeltetésnél. Viszont be kellene őket illeszteni az iskola egész pedagógiai programjába, működésébe, értelmes, ellenőrizhető, megtárgyalható helyet, szerepet, feladatot kell nekik találni, és folyton figyelni, segíteni kellene őket, ahogy persze egymást, az egész közös munkát is. Hol van ilyen működő gyakorlat, hol van egyáltalán koncepcionálisan és a folyamatok legapróbb lépéseiig is tervezett, megtárgyalt és újratárgyalt (elemzett, korrigált stb) közös tudatos, szakmailag egybefogott pedagógiai működés, amibe bárkit (gyereket, tanárt, ped. asszisztenst, laikus segítőt…) be lehetne illeszteni? Ha nincs, mit is kérhetünk számon az emberiességi minimumon kívül – és azt vajon hatékonyan számon tudjuk-e kérni, ha nincs annál magasabb, szakmaibb szint?
3. Röhejes és nagyon-nagyon felháborító, hogy miközben képeznek embereket erre a pályára, ők már a képzésük során azzal szembesülnek, hogy úgysem kellenek a kutyának sem, miközben az integráció nemhogy nem megvalósítható nélkülük, de felelősséggel el sem kezdhető. Ezzel együtt én nagyon is elképzelhetőnek tartom pénzszűkével kínlódó kicsi iskolákban civil segítők jelenlétét (ne hívjuk őket ped. asszisztensnek, mert nem azok), vagy ott, ahol ez másként indokolt. Olvassátok el Takács Géza új könyvében a magyarmecskei szülői segítők iskolai jelenlétéről, hatékonyságáról írottakat, és látni fogjátok, hogy egy értelmes, valódi megoldásokat kereső iskolavezetés még a szükségből és a nehézségből is erényt faraghat.
Kedves Mindenki!
Megvallom érdekes a jegyzet.
Jómagam is pedagógiai asszisztens vagyok,
egy problémás iskolában a Jászág egyik városában.
Az iskola tanulói 99% ban hátrányos helyzetűek.( SNI, BTMN stb ). Kolleginámmal minden nap újult erővel és lelkesedéssel vetjük magunkat bele a munkába. Mind a helyettesítésekbe, mind a felügyeletre, ebédlőbe kísérésnél mindenhogy.
Nagyon szépen megkérek mindenkit, hogy ne ítéljen el minden pedest. Szó szerint felháborított ez a cikk, hogy csak átmeneti állás és nem tekintik fontosnak sem a tanárok, sem az asszisztensek. De igen, nagyon is!! Abban igazat adok mégis, hogy nem lehet minden jött ment embert ilyen feladatok elé állítani. Egy pedesnek mindig naprakésznek kell lennie, minden tantárgyhoz értenie kell, sokszor a szülő helyett is szülőnek kell lennie, és még egy kicsit mókamesteri adottságok sem ártanak.
Kedves Csampilampi,
szó sincs elítélésről, általánosításról, csak egy negatív jelenség leírásáról, ami tapasztalatom szerint(és a kommentek szerint nemcsak az enyém)nagyon gyakori. Üdítő élmény látni, hogy nem mindenhol van így….visszaadja kicsit a reményt.
És tudod a mondást: akinek nem inge…
Kedves L.Ritók Nóra!
Nekem az életem a gyerekekkel való foglalkozás.
Pedagógiai asszisztens vagyok és szerintem ezt csak
szívvel-lélekkel lehet csinálni.Sajnálom,hogy vannak ilyen negatívumok.De részemről ez HIVA
TÁS!!!!Sárospataki főiskolán végeztem:tanító-ember és társadalom ismeret szakon.Sajnos nem kaptam munkát,így lettem ped.asszisztens,amit szintén elvégeztem.
Kedves Anna! Valóban ne vedd magadra. Minden pályán vannak alkalmatlanok, akad ilyen a tanítók, tanárok, sőt iskolavezetők között is. Mint ahogyan közöttük, és természetesen a pedagógiai asszisztensek között is vannak hivatásuknak élő, gyerekeket szerető szakemberek. Tedd a dolgodat továbbra is olyan elhivatottan, mint eddig, és segíts nekünk küzdeni a Nóri által is említett negatív jelenségek ellen. Sok örömet és sikert kívánunk a munkádban.
Elszomorítónak és felháborítónak tartom a cikket, és nem csak az általánosító jelleg miatt. Ilyen cikket bármilyen szakmáról lehetne írni, mert mindenhol vannak szakbarbárok, legyen az ügyvéd, orvos, ács vagy akár tanár. Ezt pedig mire kell vélni: "Ez nem számít szakmának, hivatásként szóba sem jön, csupán valami átmeneti állapot. Sem ők, sem a munkaadók nem tekintik végleges állásnak: addig tart az alkalmazás, ameddig a támogatás. Aztán jön majd a másik." Nos igen, valóban nem a gyerekekkel van a baj….de nem is a pedagógiai asszisztensekkel! 🙁 Ők (mi) igenis végleges szakmának tekintenénk, hisz azért tanultunk évekig! És az ilyen cikkek végképp nem hiányoznak egy rossz tapasztalat miatt!
Kedves Axer! Köszönjük a kommentet. Már a korábbi hozzászólásokban is felvetődött az általánosítás veszélye. De biztos, hogy a szerző ezúttal nem akart megsérteni senkit, csupán egy jelenséget írt le. Vajon miért van az, hogy amikor a probléma felmerül, akkor nem a jelenség elemzése, a probléma megoldására való törekvés jelentkezik, hanem a megbántódás. Nóra nem írta, és nem is gondolja, hogy minden pedagógus, pedagógiai asszisztens így áll hozzá a kérdéshez. Csupán egy történet kapcsán mond véleményt, és akkor az érintett így viselkedett. Az általános bizalmatlanság és bizonytalanság légkörében egyetlen biztos reakció a viszont támadás, a sértettség érzésének a kifejezése. Így soha nem lesz lehetőség arra, hogy normálisan tudjunk beszélni egymással. Nem reagálnék így erre a kommentre (ami egy 2013-as, de még mindig aktuális bejegyzéshez kapcsolódik), ha nem tapasztalnám állandóan ezt: a kritikát olyanok veszik magukra, akik mint egy bizonyos csoport tagjai személyükben sértve érzik magukat. Így nem jutunk egy tapodtat sem előre.
Kedves Nóra!
Én is pedagógiai asszisztensként dolgozom, immáron 6 éve, felháborítónak tartom amit írt, mert, általánosít és csupa negatív dolgot ír le egy pedagógiai asszisztens alkalmazásáról és a munkához való hozzáállásáról, a gyerekekhez való viszonyáról. Nem ebben a hangnemben és stílusban, valamint ezekre az információkra kellett volna csak hagyatkoznia, amikor megírta ezt a cikket. Csak egy iskolában szerzett tapasztalat általánosítása nem elég és megbántja azokat, akik nem ebben a szellemben dolgoznak. Üdvözlettel. Varga Edina pedagógiai asszisztens
Kedves Edina! Az írásban két alkalmatlan pedagógiai asszisztensről esik szó, de senki sem gondolja (a szerző sem), hogy valamennyi pedagógiai asszisztens ilyen. Mint ahogyan minden szakmában akadnak olyanok, akik kitűnően teszik a dolgukat, és vannak, akik csapnivalóan. Sajnáljuk, ha megbántva érzed magad. Biztosak vagyunk abban, hogy sok elhivatott, gyerekeket szerető szakember is dolgozik ezen a területen.