8 üzenet

1. csilla szerint:

   2010.12.15. 19:48

   Kedves Nóra!
   Az írásaid mindig szíven találnak. Tényleg ennyire kevesen lennénk? Van olyan barátom, aki aggódik értem, mert azt hiszi, hogy szupervízorra lenne szükségem. Én jól vagyok! De, hiába, a barátaim aggódnak értem. Nem én vagyok beteg lelkileg, hanem a társadalom, aki nem látja ezt és ennek veszélyét.
   Te vagy az igazi, aki lelkileg és szakmailag is megerősítesz. Ez Az Igazság, akár akarjuk látni, akár nem. Ez is , és főleg Ez, Ma Magyarország. Csak árnyalatokban különböznek bizonyos réteghelyzetek. A megoldáskeresőket, hurráoptimizmussal ellátott konferencia tartókat meg szemfényvesztőknek nevezem. Mondjuk ki végre: azok! Jöjjenek el, nézzék meg, kérdezzenek bennünket! Várjuk őket! Meg akarjuk mutatni!

   Válasz
2. L. Ritók Nóra szerint:

   2010.12.16. 08:05

   Drága Csilla! Ez jó..mármint a szupervízor. Tőlem is kérdezték már aggódva egy-egy hozzászólásom után, hogy valami baj van? És volt, aki ajánlott már terápiát is. Persze aggodalomból, tudom.
   Mert féltenek, hogy felőröl a probléma, vagy a problémaérzékenység…vagy mindkettő..Vajon hányan érezzük úgy, hogy ebbe bele lehet őrülni?
   Persze nem fogunk. Csak ránk ez a feladat rendeltetett. Tegnapelőtt azt kérdezte tőlem egy újságíró, hogy lehet azt kibírni, hogy az ember ennyit tanul, dolgozik, és, hát pedagógusként nem keresi halálra magát..Most ez különösen aktuális, hisz a nem önkormányzati iskolák, így mi sem kaptuk meg a normatívát még…Mondtam neki, hogy amikor az ember ezt a pályát választja, akkor nem a pénz izgatja. Mert akkor nem jól döntött. Kérdezte, akkor mi? Amiket ekkor felrosoroltam, azok alapján meg tényleg mehetnék terápiára…

   Válasz
3. Domokos Zsuzsa szerint:

   2010.12.16. 10:10

   Döbbenetes, mennyire el tudtam szakadni a valóságtól! Magam mindig azt hittem, az a pedagógus.aki pozitív kisugárzású, mert aki pesszimista, az nem való katedrára. Azt hittem, a pedagógusok hivatása, hogy pozitív kisugárzásikkal a gyerekekbe önbizalmat, tetterőt sugározzanak. Azt hittem, mindenre van megoldás, csak akarni kell. Úgy véltem, a konferenciák arra jók, hogy feltöltsék lemerült "aksinkat", hogy találkozhassunk hasonszőrűekkel, lelkesekkel… Döbbenetes, mennyire megváltozott a helyzet. És félek, nemcsak én, a nyugdíjas áll csodálkozva a tények előtt: hogy gyerekek éheznek (erről édes jó szüleim meséltek sokat, akik a Horthy-rendszerben nőttek fel), hogy a tanárok fásultságának fő oka nem az, hogy a mai társadalomban nem lehet tekintélye annak a tanárnak a gyerekek előtt akik nem "trendi" cuccokban villog, – hanem a TEHETETLENSÉGÜK érzete. Az a "kiégettség", a pesszimizmus fő oka, hogy a társadalom kibeszéletlen, megoldatlan gondjainak (romakérdés, erkölcsi kérdés, szexuális nevelés, egészséges életmód, környezetvédelem stb. ) zömét a pedagógusokra hárítja át a társadalom/oktatatáspolitika(?). "Majd az osztályfőnök beszélget erről is a tanulókkal, és akkor minden jobb lesz." De miről beszéljünk az osztályfőnöki órákon? A heti egy órában még a kérdések felvetéséig sem jut el egy lelkiismeretes gimnáziumi osztályfőnök!
   Minden estere azt hiszem, aki komolyan veszi, hogy gimiben a jövőbeli értelmiséget neveli, olvastassa el a tanítványaival ezt a cikket. Lássák, mire számítsanak, akik orvosnak, tanárnak, ügyvédnek, szociális munkásnak állnak majd, mire kell megoldást találniuk. A társadalom kettészakadása immár nemcsak világnézeti alapon teszi nehézzé a jó megoldások megtalálását, de alighanem szociális robbanás is fenyeget bennünket.
   Én még mindig úgy vélem, a jövő nem a politikai elittől, hanem a tanáremberektől függ! Lehet, ebben is tévedtem. De Nóra cikke akkor is HATALMAS TANULSÁG.

   Válasz
4. csilla szerint:

   2010.12.16. 18:34

   Az elmúlt két hétben szociális munkás nappali tagozatos gyakorlóst fogadtam. A motivációval megáldott gyermeket próbáltam felkészíteni arra, amit majd családlátogatás során tapasztalni fog. A látvány is bőven meglepte még a felkészítés dacára is de a szag volt az, amit én sem tudtam neki elmagyarázni. Az első helyen beleszippantott, és egész nap émelygett a gyomra. A hét végére a fehér kabátja a lakásokban terjengő poros füsttől és a kinti állandóan szakadó esőtől sárpöttyös lett. Kötött sapka alatt lévő haját minden este meg kellett mosnia, mert átvette a szagot. A családok gyermekeit meglátogatva az óvodában és az iskolában, már értette miért más illatúak ezek a gyermekek, még ha a ruhájuk, testük tiszta is.
   Hogy bírod? kérdezte. Döntsd el akarod-e csinálni! és azt mondta: úgy, mint Te igen. Na, ő nekem felért egy plusz karácsonyi ajándékkal. plusz egy fő mellettünk.
   Ugye mennyit jelent a személyes példa! Ahogy mutatunk példát kezdő szakembereknek, úgy kapcsolódnak be ők is a folyamatokba. Legalább is ezt így akarom hinni.

   Válasz
5. meseszép szerint:

   2010.12.20. 18:12

   nem kéne tenni is valamit? például az elégedettség-mérő lapokat nem rutinból kitölteni, vagy fásultan ikszelni (úgyse számít, mit írok), hanem leírni, mi a valódi véleményünk.
   ami nekem is hasonló. bár én is csak odáig jutottam el, hogy ki se töltöm.
   amíg nincs kellően sok negatív visszajelzés, nem fog változni semmi. lehet, hogy így se, de legalább nem asszisztálunk hozzá.

   Válasz
6. L. Ritók Nóra szerint:

   2010.12.20. 19:50

   Azt hiszem, igazad van. Mindenki mindig jót ír. Ezért kérdezem az írás végén: én vagyok rossz helyen? Én látom csak így? Mindenkinek jó ez így?
   A kommentekből azt látom, vagyunk egy páran, akiknek nem…
   De lehet, olyan ez, mint a tanév végi értekezletek. Ott sem mondja meg senki, hogy kudarcai voltak…vagy hallgat, vagy fényez. Jobb esetben kölcsönösen egymást, rosszabb esetben magát. Így a jó…mindenki elégedett…Vagy eszembe jutottak a klímatesztek. Volt hozzá szerencsétek? Az is olyan szuper képet festett. Legalábbis a környékünkön mindenhol.
   Hmm. Lehet, tényleg én vagyok a hülye.

   Válasz
7. terepmunkás szerint:

   2010.12.20. 20:50

   Nóri, nem vagy háborodott. És a sikereidről -sikereitekből is köteteket lehet sorolni.Szerintem ha legközelebb konferenciázol mesélj csak sikertörténeteket! De abból a felhozatalból, amit a fn-ben írsz. Siker a visszakötött villany. A néhány hónapos tetűtelenség. A háromszor egymás után benéző gyerek.A színesceruzát forgató 16 éves anya.A pompásra mázolt óvodafal.A megtalált civilek, akik nyaralni viszik a tanítványaidat.

   Válasz
8. zöldbéka szerint:

   2010.12.21. 07:09

   Megértem az "elkeseredést" – ha már mi, pedagógusok és egyéb szakemberek a gyereknevelésben, sem értjük ugyanazt ugyanazon, akkor mit várjunk el másoktól? Igen, úgy tűnik, hogy rossz helyen vagyunk és rossz korban. A problémákat nem illő sem kimondani, de még észrevenni sem. Ha megteszed, akkor te válsz a többiek szemében ennek az "értelmiségi" rétegnek az árulójává. Ennek ellenére látjuk, tudjuk, érezzük a problémákat, mert nem lehet elmenni mellettük tétlenül. Terepmunkásnak megint igaza van: meséljünk, beszéljünk a sikerekről – mutassuk meg, hogy lehet így is, itt is, még akkor is, ha a villanyt újra ki fogják kapcsolni és a tetüt hazavisszük családunkba is, mikor átöleljük a gyereket. Mert nem lehet másképp.
   A klimatesztek ugyanezt a képet erősítik: a volt iskolámban világosan kiderült a "névtelen" vélemények (mert már legfeljebb így mer véleményt mondani bárki is, hiszen folyamatosan zsarolják állásának elvesztésével) alapján, hogy mik is a fő bajok. Aranyosan el lett kenve – tulajdonképpen nincsenek is bajok, csak sértődött, tüskés, hülye emberek, de Mi "létrehozunk majd team-eket, amelyek a megoldáson fognak gondolkodni" – a következő évtizedekben. Mert a valódi megoldás kényelmetlen és kínos lenne és azt követelné, hogy feladják biztos, egymás érdekeit védő állásaikat, amelynek legfontosabb jellemzője, hogy a gyerek nem fontos. Mert a gyerek nincs.
   Ezek a gyerekek nem is léteznek a vezetőink, az okt. politikusok, politikusok számára – sokszor még saját kollégáink számára sem.
   Szerencsére vannak még, kiknek igen.
   Jó helyen vagy, csak rosszkor. Ez egy rossz kor.

   Válasz