Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. január 21. csütörtök, 10:25
Címkék:

Esélyegyenlőségi napló, 5. rész

Apja jól elfenekelte

Ma narancsot vittem néhány rászoruló családnak. Az egyikben három kicsi gyerek volt otthon: 3-5 és 6 évesek. Odaadtam nekik a gyümölcsöt. Megegyeztek abban, hogy ez barack, és megpróbáltak beleharapni, de nem ízlett nekik. Meg kellett mutatni, hogyan kell narancsot enni. Azt hittem, elbőgöm magam.

Találkoztam az egyik volt tanítványommal. Jól emlékszem rá, alsós korában járt hozzánk, a művészetibe, sok örömünk volt együtt. Aztán ötödiktől már nem iratkozott vissza, bár néha benézett beszélgetni kicsit.

Kérdezem, mi újság vele, és mialatt beszélt, sok minden eszembe jutott. Például az, hogy hiperaktív kisfiúként annak idején mennyi fejtörést okozott a tanítójának és persze nekem is.

Ugyanabba az osztályba járt egy másik hiperaktív kisfiú is. A hiperaktivitást pedig nehéz tolerálni egy nagy létszámú osztályban. Ezek a gyerekek képtelenek megülni a fenekükön, tartósan figyelni, öntörvényűek, társaik könnyen felbosszantják őket, és még sorolhatnám a velük kapcsolatos zavaró tényezőket.

Volt azért különbség is a két gyerek között.

Az egyik a városban „valakinek” a gyereke, akinek a szüleit a pedagógusok úgy jellemzik, hogy mindenben partnerek, lehet rájuk számítani. Talán még az átlagnál is figyelmesebbek, sosem mulasztották el még a tanító néni névnapját sem.

A másik gyerek HHH-s, cigány. Az ő szülei nem partnerek. Semmiben. Az iskolába maximum akkor mennek fel, ha felhívatják őket, akkor is csak az anyuka, és ő is túl hangos. Az ilyen szülőkre a pedagógusok azt szokták mondani, hogy nem együttműködők.

Az egyik gyerek minden különösebb gond nélkül tanítható volt az osztállyal együtt, kicsit jobban kellett rá figyelni, kicsit mozgékonyabb volt a társainál, de kedvesen mosolygott, udvariasan viselkedett.

A másik fiúcskával viszont meg sem lehetett próbálni a közös munkát. Őt az iskola hamar pszichológushoz küldte, aki gyógyszeres kezelést javasolt. Néhány hétig kísérleteztek vele, de a gyógyszertől nagyon aluszékony lett, ezért leálltak a szedésével, és más módszerrel sem próbálkoztak. Ha túl sok gond adódott vele, az apja jól elfenekelte, egyébként maradt minden a régiben.

És mi történt az elmúlt, kis híján tíz esztendőben?

Az egyik gyerek jó eredménnyel fejezte be a nyolcadik osztályt. Idővel enyhültek, majd teljesen megszűntek vele a gondok, s egyre jobban ment neki a tanulás is. Most gimnáziumba jár, egész biztatóak az eredményei.

A másik fiú mindvégig az osztály réme maradt, bukdácsolt, számtalan figyelmeztetése, intője volt. Ő a város leggyengébb középiskolájába került, onnan is rengeteget hiányzik, balhét balhéra halmoz, ki tudja, milyen jövő vár rá.

Vajon hogyan alakul az élete, ha szerencsésebb csillagzat alatt születik? Ha megkapja ugyanazokat a lehetőségeket, amelyeket a társa? Szükségszerű-e hogy egy gyereknek már a születése pillanatában megpecsételődjék a sorsa?

2 üzenet

  1. L. Ritók Nóra szerint:

    Hát, tudjátok a fn.blogjában először örültem, hogy sokan olvassák, de most úgy érzem, teljesen mindegy, mit írok, csak az őrült cigányozás megy, ész nélkül….
    Köszönet azoknak, akik segítenek közületek.
    Itt az a jó, hogy a szakma érti a problémákat. De hogy ott nem bírok továbblépni a gyűlöleten, ez kétségbeejtő. Aztán meg eszembe jut: hát őket is ez az iskolarendszer tanította, szocializálta…. Mi lesz így a világból?

  2. terepmunkás szerint:

    Szerintem elég jó az arány, minden ostoba mocskolódóra jut egy épeszű hozzászóló. De a sportból hülyékkel tényleg felesleges próbálkoznod.Most olvasom Az önigazolás lélektanát Aronsontól – pl.wasabi "barátunk" tiszta kórkép.

Hozzászólás a(z) L. Ritók Nóra bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep